A Hyundai új modelljével további növekedésre számít Kínában



A Hyundai az év második felében egy új középkategóriás modell bevezetésétől várja lassuló eladási bővülésének további fokozását.

A kizárólag Kínának tervezett új Mingtu modell főképp a kínai nagyvárosokban élő 20-as, 30-as éveikben járó fiatal szülők részére készült. Az angolul Mistraként is emlegetett modell árát és felszereltségét egyelőre nem hozta nyilvánosságra a Hyundai, ahogyan az autó belső kialakítását is homály fedi.

Kína az elmúlt években a Hyundai legjelentősebb piacává lépett elő, ám a koreai márka jelentős versenyhelyzettel néz szembe a világ legnagyobb autópiacán, amelyből minden márka megpróbál minél nagyobb piaci szeletet kiszakítani. Ennek keretében szinte az összes globális autógyártó üzemeket húzott fel a világ legnépesebb országában, mivel számításaik szerint a helyi kereslet továbbra is igen erős marad.


A Hyundai tíz év alatt már három üzemmel működik, amelynek utolsó darabját tavaly júniusban avatták fel. A márka teljes kínai kapacitása ezzel együtt a korábbi 600 ezerről egymillióra növekedett. A kapacitásbővítés pozitívan hatott az eladásokra is, hiszen az idei év első három hónapjában 260 716 Hyundai kelt el a hatalmas országban, amely eredménnyel túl is teljesítették a 970 ezres éves terv időarányos részét. Az előző negyedévhez viszonyítva azonban az eladások csupán 0,3 százalékkal növekedtek, amely jelzi a kínai gazdaság lassulását.   

„A fejlődő országok magasabb szintű kereslete ellensúlyozni tudta a 2007-es gazdasági válság óta gyengén teljesítő fejlett országok csökkenését.” – mondta egy Hyundai Motor képviselő. „Kína még mindig növekvő piac, ám ennek üteme lassulni látszik.” – tette hozzá. A képviselő ais elmondta, hogy idén minden bizonnyal nem fog tudni a vállalat olyan kétszámjegyű növekedést felmutatni Kínában, mint azt az elmúlt években megszokhattuk.


Az év első időszakában a Hyundai eladásainak a megnövekedett kapacitás mellett a Kína és Japán közötti területi viták is pozitív hatással voltak, hiszen ezek nyomán a japán autók kereslete jelentősen visszaesett Kínában. „A megnövelt kibocsátás megemelkedett eladásokhoz vezettek az első negyedévben.” – mondta a Hyundai képviselője, ám arra is figyelmeztetett, hogy amennyiben az autógyártók továbbra is autógyárak építésével fogják növelni kapacitásaikat, az árversenyhez és kemény versenyhelyzet kialakulásához vezethet.

A Hyundai emellett a gyengébb jen árfolyam miatt is aggódik, hiszen ennek nyomán a japán autók jóval versenyképesebb áron értékesíthetőek a világpiacon.


A Hyundai új Mingtu modelljét a három kínai gyártóüzem egyikében kívánja előállítani, amely mellett a Dél-Koreában összeszerelt Santa Fe nyújtott változatát még az első félévben bevezeti a kínai piacra.  

Amerikában, ahol a Hyundai idén 388 ezer autót szeretne értékesíteni, az első negyedéves növekedés mindössze 0,5 százalék volt, miközben az iparági átlag 6,4 százalékra jött ki.  

A Hyundai kínai kínálatában többek között megtalálható a Tucson SUV, az Azera limuzin és a luxuskategóriás Equus is, amelyek tovább segítették a márkát abban, hogy tavaly a piaci részesedése elérte a 6,7 százalékot.

Forrás: wsj.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei