Etanollal működő motort kapott az Elantra Brazíliában



Brazíliában bemutatkozott a Hyundai Elantra új változata, amely a helyi igényeknek megfelelően immár etanollal is üzemeltethető.

A korábban csak 1,8 literes benzines motorral felszerelt modell helyett az Elantra Flex megkapta a Hyundai új 2,0 literes Nu jelzésű négyhengeres motorját, amely 178 lóerős és 215 Nm nyomatékkal rendelkezik benzines üzemmódban, míg ebből etanollal hajtva 9 lóerőt veszít.

A gyártó közleménye szerint az Elantra Flexhez kizárólag automata váltót párosítanak annak érdekében, hogy ezzel kisebb legyen a károsanyag-kibocsátás és emellett az autó is kevesebbet fogyasszon. Pontos adatok azonban erre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre.


Az új verzió igen gazdag alapfelszereltséggel rendelkezik, hiszen alapáron jár a kormányról vezérelhető, hétcollos érintőképernyővel, navigációval, DVD lejátszásra is képes audiorendszerrel ellátott multimédia berendezés, amely mellett integrált kihangosító, USB csatlakozó, sebességszabályozó, esőérzékelő és a ködlámpák is helyet kaptak.  

Az új motorhoz és a gazdagabb felszereltséghez magasabb ár is párosult, hiszen a korábbi 1,8 literes kivitel 76 125 brazil reálos (kb. 8,5 mFt) árához képest az új változatot 96 386 reál indulóáron (kb. 10,8 mFt) lehet megvásárolni Brazíliában.

Forrás: carros.ig.com.br

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei