Új arcot kapott az ix35 Dél-Koreában



A Hyundai Dél-Koreában is bemutatta a megújult ix35 modellt, amely azonban az európai modelltől lényegesen eltérő megjelenést kapott.

A Hyundai Motor Company első negyedéves eredményei alapján nem teljesített jól hazai piacán, még akkor sem, ha a SUV kategóriában növekedést tudott produkálni új Santa Fe modelljével. A márka iránti érdeklődés fenntartására és fokozására a koreai cég május elején a Szöuli Kulturális Központban újságírók és szakmabeliek előtt bemutatta a vadonatúj Tucson ix modellt.   


Az új Tucson ix a Hyundai reményei szerint frissülést hoz a hazai piacon, miközben a legnagyobb értéket nyújtja vásárlói számára újragondolt formatervének és továbbfejlesztett technikai adottságainak köszönhetően.  


Ahogyan az már korábban is sejthető volt, a koreai piacra készített változat immár jellegzetesen elhatárolódik  az európai piacra Csehországban készülő ix35 modelltől, hiszen előbbi megkapta azokat a külső formai megoldásokat,  amelyet a vállalat első üzemanyagcellás modellje, az idén januártól sorozatgyártásban készülő ix35 Fuel Cell visel. Ennek megfelelően a 2013-as Tucson ix hatalmas, krómozott hűtőrácsot visel, amelyet a két, LED nappali fénnyel ellátott HID xenonfényszórók fognak közre, míg ezek alatt átalakult az „L” alakú LED nappali menetfényeket ezúttal nélkülöző ködlámpafészek is.


Oldalról új formatervezésű, 18 collos könnyűfém keréktárcsáiról, hátulról pedig szintén átdolgozott LED diódákkal felszerelt hátsó lámpatestjéről lehet az új modellt megkülönböztetni elődjétől.  


A külső mellett természetesen a belső tér sem maradt érintetlenül, hiszen a hátsó ülésfűtés mellett immár a középkonzolon keresztül hátra is vezettek meleg levegőt, amely kényelmesebbé teszi a hátsó utasok közérzetét. A minőségérzet javítása érdekében az új, még puhább anyagok felhasználása mellett még a pohártartók is világítást kaptak az új Tucson ix-ben


Az új modell már alapváltozatban kínál olyan felszereléseket, mint az elektronikusan behajló külső tükrök, hangvezérléssel működő Bluetooth kihangosító, kormányról vezérelhető audióberendezés, stb, de természetesen itt is megjelent a Flex Steer kormányrásegítő-erő változtató rendszer és a fűtött kormánykerék is sőt, a nagyobb Santa Féhez hasonlóan már ebben a modellben is elérhető az automata parkolórendszer.  


A lemezek alatt a koreai újdonság is megkapta az európai kivitel 2,0 literes GDi erőforrását, amely 166 lóerős teljesítményre és 205 Nm maximális forgatónyomatékra képes. Az új motorral a Tucson ix még gazdaságosabbá vált, hiszen átlagfogyasztása 9,7 literre jön ki 100 km-re, míg a dízelváltozatok 7,25 l/100 km fogyasztással büszkélkedhetnek.

A Hyundai képviselői biztosak abban, hogy az új Tucson ix új, elegáns formaterve és kimagasló értéke meggyőzi a vásárlókat, arról, hogy a gazdasági nehézségek ellenére ez a modell a megfelelő számukra. 

Forrás: blog.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei