Különleges Hyundai roadshow Németországban



A Hyundai Motor Deutchland két i30 modellel kelt útra Németországban, amelyek hátsó szélvédőjét különleges érintőképernyőkké alakították át.

A nyár végéig tartó „Real-Like” akcióban részt vevő i30 modellek hátsó szélvédőjét egyedi érintőképernyők helyettesítik, amelyeken egy „Real-Like” ikon kapott helyet. Amennyiben egy járókelő megérinti ezt a jelzést, máris beléphet saját Facebook oldalára és írhat egy bejegyzést az autóról.  


Természetesen az akciót egy nyereményjáték is kíséri. Amennyiben ugyanis az üzenőfalra kiírt bejegyzésre a posztoló egyik ismerőse rákattint, rögtön a hozzá kapcsolódó „Real-Like” honlapra lépet, ahol ismerősére lehet szavazni. A turné állomásainak mindegyikén a három legtöbb szavazatot kapott bejegyzés között egy vadonatúj i30 kerül kisorsolásra.   


A hátsó szélvédőbe épített érintőképernyő azonban nemcsak a játékban való részvételre szolgál, hanem interaktív animációkkal is rendelkezik. Az akció célja, hogy a résztvevőkhöz közelebb kerüljön a Hyundai márka, a járókelők saját maguk győződjenek meg a márka valódi képességeiről, hiszen a statisztikák szerint a közösségi oldalakon nap, mint nap több millióan lájkolnak olyan járművek képeit, amelyeket nem is ismernek. 


Az interneten, a Hyundai honlapján és a Facebook oldalán  is reklámozott „Real-Like” turné célja az importőr számára az autó valódi élményét összekötni a világhálón létrejött lelkesedéssel.  

Forrás: newfleet.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei