További autógyárakat építhet a Hyundai



A Hyundai Motor Group bejelentette, hogy vizsgálja további Koreán kívüli autógyárak létrehozásának lehetőségét annak érdekében, hogy a kapacitáskorlátok miatt lassuló eladási ütemet ismét lendületbe hozzák.

Mog-koo Chung, a Hyundai Motor Group elnöke, aki eddig kizárta a jelentős kapacitásbővítés lehetőségét, egy interjújában elárulta: „Vizsgáljuk egy esetleges külföldi kapacitásbővítésnek a lehetőségét.”

„Belső körökben fontolóra vesszük külföldi gyárak létrehozását, ám konkrét terveink még nincsenek. – tette hozzá Raphael Choi, a Hyundai szóvivője.

A világ ötödik legnagyobb autógyáraként számon tartott Hyundai Motor és Kia Motors részvényei a bejelentés hatására emelkedni kezdtek a tőzsdén. Chung Dél-Korea új elnökével, a nemrég megválasztott Geun-hye Park asszonnyal közösen a közeljövőben az Egyesült Államokba látogat és néhány elemző arra számít talán ezen út során bejelenthetik új gyáregység felépítését.


„Nagy a valószínűsége annak, hogy a Hyundai új gyárakat építhet az Egyesült Államokban, vagy Brazíliában.” – mondta Hee-geun Chae, a Hyundai Securities elemzője, majd hozzátette: „Ráadásul ez a közeljövőben várható. Nem lényeges, hogy ez a Hyundai vagy a Kia márka üzeme lesz, hiszen meg tudnak osztozni az üzemen, ahogyan azt teszik az Egyesült Államok, vagy éppen Oroszország már meglévő üzemeiben.”

Chung korábban tudatosan lassította a termelőkapacitás bővítését, miután a Toyota 2009/2010-ben hatalmas visszahívási válságon ment keresztül, amely részben a japán autógyártó agresszív termelési növekedési stratégiája okozott.

A vállalat azonban jelenleg a kapacitáskorlátok és az erősödő konkurencia miatti csökkenő piaci részesedéssel néz szembe, miközben a hazai szakszervezeti problémák és az erősödő helyi fizetőeszköz még inkább a külföldi termelés gazdaságossága felé fordítja az autógyártó figyelmét.

Forrás: yahoo.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei