Kisáruszállító készült az i30-ból


A Hyundai Írországban forgalomba hozza az új i30 háromajtós változatának teherhordó kivitelét.

A Hyundai Írország egyik leggyorsabban fejlődő autómárkája, amelynek kínálata az i10 miniautótól a tekintélyes vadonatúj Santa Féig igen széles. A koreai gyártó importőre most azonban a márka helyi történetében először kínál kisteherautót az i30 alapjain.


A kétszemélyes i30 i-Pro változatot gazdag felszereltséggel árusítják, amelyben bőrbevonatú kormány,LED nappali menetfényekkel ellátott ködlámpák, teljes értékű pótkerék mellett olyan, az áruterítők, üzletkötők számára értékes extrák is kerültek, mint a hangvezérléses telefonkihangosító rendszer, illetve a sebességszabályozó automatika.


Az i30 i-Pro kívülről alig különböztethető meg a hagyományos, személyszállító változatoktól, mindössze a hátsó oldalablakok sötét fóliázása tűnhet fel. Belül is minimálisak a változások, hiszen csupán annyi történt, hogy a hátsó üléstámlák és ülőlapok eltűntek, helyette fekete kárpit borítja a rakteret, amelynek kihasználhatóságát emellett az 515 kilogrammos terhelhetőség és a kerékjáratok felett meghagyott borítások is korlátozzák.


Az i30 i-Pro a konszern takarékos 1,4 literes CRDi dízelmotorjával lehet Írországban megvásárolni. Ezen felül a modellre az importőr 3 év vagy 100 ezer kilométerig érvényes garanciát is ad, amelyből az importőr idén mintegy 250 darab eladására számít. 

A Hyundai i30 i-Pro máris rendelhető az írországi Hyundai kereskedőknél 14 197 eurós (kb. 4,1 mFt) nettó alapáron.

Forrás: sundayworld.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei