Több fronton támad idén a Hyundai


A Hyundai márka prémiummodelljeinek erőteljes marketingkampányaival és a márka által eladott autók globális átlagárának növelésével igyekszik a vállalat profitrátáját növelni.

A Hyundai ambiciózus tervekkel pozitívan néz a 2013-as évre, legalábbis ez derült ki egy nemrégiben megtartott prezentáción, amelyet a vállalat részvényesei és iparági elemzők részére szerveztek. Ezen bemutató lényegi eleme, hogy a vállalat megpróbálja költségstruktúráját világszinten fejleszteni, miközben a modellszámot 40-re emelik, amelyből 33 csupán hatféle padlólemezre épül. Összehasonlításképpen: két éve a 32 modell 18 féle platformon állt.   

A Hyundai azt is bejelentette, hogy a termékfejlesztés időtávját 24 hónapra csökkentik a jövőben. Ezen a területen még 2002-ben került sor egy szabvány 40 hónap meghatározására, amely azonban a technikai feltételek korszerűsödésével az idők során folyamatosan csökkent.

2013-ra a Hyundai világszerte megtalálható gyártóbázisainak kihasználtsági szintjét 102,4 százalékra jósolják, amelyhez hozzájárulnak a piacok folyamatosan alacsony készletei is.


A Hyundai tavaly Dél-Koreában és világszerte 4,41 millió autót adott el, amelyet idén csupán 5,7 százalékkal 4,66 millió példányra kívánnak feltornászni. Az idén eladott mennyiségből a Hyundai reményei szerint 12,4 százalékkal több, mintegy 2,8 millió darab talál majd gazdára a világpiacon.  

A WardsAuto adatai alapján a Hyundai amerikai, Alabamában található gyárának tavalyi kibocsátása 361 ezer darab volt, amelyet idén 7,4 százalékkal kívánnak növelni, így várhatóan 388 ezer új autó készül el itt 2013. során. A Hyundai amerikai eladásai az importból származó modellekkel együtt 4,4 százalékkal 734 ezer darabra kívánják növelni a tavalyi 703 ezres számhoz képest.

A termelési kapacitás a Hyundai többi gyárában is szinten tartható 2013-ban. Ez alól Törökország kivétel, ahol az éves kapacitást az idén duplájára, 100 ezerről 200 ezerre növelik.


A termelőkapacitás a 2012-ben Brazíliában megnyitott vadonatúj gyárban is azonos szinten, 150 ezer darab marad. A tényleges kibocsátás szintje is valahol 150 ezer darab környékére várható, amely azonban többszöröse, azaz 452 százalékkal több, mint a tavaly az országban értékesített 27 ezer autó.

A Hyundai egyelőre nem közölte hazai eladási terveit az idénre vonatkozóan. Tavaly a dél-koreai piacon 2,3 százalékkal 667 777 darabra esett vissza az eladás a 2011-es 683 500 darabról. Az autógyártó piaci részesedése 2009-ben 50,5 százalék volt, amely 2010-ben 45 százalékra esett, majd ezt követően ismét enyhén, 2011-ben 46,4 százalékra, 2012-ben 47,3 százalékra emelkedett.

A vállalat nyereségességét a nagy árréstartalmú prémiummodellek erőteljes marketingkampányaival és világszerte értékesített modellek eladási árszintjének növelésével próbálja biztosítani és emelni. Az eladott autók átlagos ára világszinten emelkedett az elmúlt három-négy év során, amely folyamat folytatóik 2013. során is, hiszen a nagyobb prémium és szabadidő modellek eladásai folyamatosan emelkednek, amelyet ezen modellek könnyebb elérhetősége is biztosít.    


Amerikában is egyre csökkennek a vásárlóösztönzők értéke: a 2009-es 2 400 dollárról tavaly mindössze 946 dollárt költöttek átlagosan ilyen célokra, így minden járművön nagyobb nyereség maradhatott.

Az autógyártó nemrég egy olyan márkaportfóliót állított össze, amelyben nagyobb szerep jut a nagyobb kategóriás modelleknek. A Hyundai globális értékesítésében a kis- és kompaktautók A, B és C szegmensének aránya 55,3 százalék, a nagyobb, és több profitot biztosító D, E és F kategóriás autóké 18,3 százalék, míg a szabadidő-autók 18,9 százalékot tesznek ki.   

Idén az Egyesült Államokban bevezették a Santa Fé nagyobb, hétüléses változatát és bemutatták az Equus prémium limuzin felújított változatát. Emellett a második negyedévben érkezik a Tucson (ix35) frissítése, az utolsó negyedévben pedig megismerhetjük az Elantra új változatát is.

Ezek az intézkedések tovább segítik a Hyundait értékesítési céljának elérésében Amerikában, ahol tavaly 296 ezer kis- és kompaktautó, 277 ezer közép- és nagykategóriás limuzin, valamint 128 ezer hobbiterepjáró talált gazdára.


A Hyundai további célja a kínai jelenlét növelése is, ahol a Beijing-Hyundai Motor közös vállalat a piac 6,7 százalékát birtokolja, míg a Kia leányvállalat 3,8 százalékkal rendelkezik. A kínai értékesítési hálózatot idén 802-ről 860 pontra kívánják fejleszteni, amelyhez kapcsolódóan fejlesztik a vevőszolgálatot és a márkaképet is. Az értékesítési eredmény további növekedését egy D kategóriás új limuzin utolsó negyedévi bevezetésétől várják Kínában.

Európában a koreai márka a hobbiterepjárók választékának bővítésétől várja a sikert. A második negyedévben kerül piacra a Grand Santa Fe és a felújított ix35 is, amely utóbbi a harmadik negyedévtől rendelhető a vállalat új 2,0 literes, 166 lóerős benzinmotorjával. Ezek mellé az utolsó negyedévben egy városi mini, az új i10 csatlakozik majd. Emellett a márka fejleszti a D kategóriás modelljének flottaértékesítési hálózatát, amelynek keretében idén az eddigi 12 430 flottaértékesítési pont 13 500-ra gyarapszik majd, akik új, az eddigieknél hatékonyabb flottafinanszírozási rendszert alkalmaznak majd.  

Hazai piacán a Hyundai komoly kedvezményeket ad legtöbb modelljére, amely mellett fejleszti és kiterjeszti értékesítési hálózatát is. A Hyundai tervei szerint szembeszáll a német importmárkákkal, amelynek keretében kilenc, prémium modellekre szakosodott autószalont nyitottak Koreában, ahol közvetlenül összehasonlíthatóak, sőt ki is próbálhatóak a hazai modellek mellett a külföldi konkurensek is. A Hyundai bejelentése szerint a hazai Sonatát a Toyota Camryval, a Genesist a Mercedes E osztállyal lehet szemtől szembe állítani ezeken a helyeken.   

Forrás: wardsauto.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei