Tényleg sose kopik el? – Opel Corsa 1,3 CDTi bérautóteszt

Mit keres egy Opel Corsa teszt Dönci Hyundai Blogján? Tulajdonképpen semmit, mégis érdekes tapasztalat volt, amit most meg szeretnék osztani.

Autót bérelni a nyaralás alatt nagyon kényelmes dolog: nem vagyunk időhöz kötve, nem kell egy zsúfolt buszon egymás „illatát” elviselnünk, ráadásul akkor és oda megyünk, ahová és amikor akarunk. Persze drágább is, mint a csoportosan szervezett fakultatív programok, de mivel mi egyénileg utaztunk Spanyolország egyik legszebb szigetére, így az ott szervezett idegen nyelvű programok helyett kézenfekvő megoldásnak tűnt a bérautó.

Hyundai-pártiként természetesen első körben azt kutattam fel, vajon lehet-e a környéken Hyundait bérelni. Szomorúan kellett azonban tapasztalnom, hogy a típuskínálatban szinte egyáltalán nem találkozni a koreai márkával, vagy ha mégis, akkor ócska kis tengerparti bódéban, rossz helyesírással kínálnak (vélhetően ezeréves) „Hunday” Atost vagy Trajetet. Mivel azonban én nem bízom az ilyen kisebb, útszéli helyekben, így fájó szívvel inkább az Europcar kínálatából választottam egy Opel Corsát, legalább megtudom, tényleg jobb-e egy német kisautó, mint egy koreai. A válasz röviden: nem, sőt! De azért ne szaladjunk ennyire előre.

Az Opel még 2006-ban dobta piacra a Fiat Puntoval azonos padlólemezre épülő, jelenleg is futó Corsa szériát, amelyet két ütemben, legutóbb tavalyelőtt, 2011-ben újított fel, új formájú, nappali menetfénnyel felszerelt első fényszórókat, új lökhárítókat és navigációs berendezéssel is kiegészített jobb felszereltséget kapott a modell.

Az autót kiadó munkatárssal a típuson kívül nem egyeztettünk semmit, így nagy meglepetésként ért a motor beindítása, ugyanis itt rögtön kiderült, hogy egy dízelmotorral felszerelt Corsát sikerült megkapnom. Ez remek, gondoltam magamban és már láttam magam előtt, ahogy nyomatékból lazán, mindenkit megelőzve suhanunk fel a vulkán által kialakított hegycsúcsok felé. Aha, ahogy azt én elképzelem… Nem sikerült, és ennek legfőbb oka az autó motorja és a váltója volt.

Az 1 248 köbcentis dízelmotor 75 lóerős alapváltozata elvileg 170 Nm-t képes 1 750 és 2 500 motorfordulat között leadni, ami papíron valóban jól hangzik, ám kint a kanyargós szerpentineken inkább fárasztó idegtépéshez hasonlított. A valóságban ugyanis kétezer alatt szinte halott volt a motor, de úgy igazán csak 2 200 felett volt ereje a kis négyhengeresnek, vagyis annyit kellett pörgetni, mint egy hasonló benzines erőforrást.

A hegymeneteket a takarékossági okokból hosszúra áttételezett ötfokozatú váltó sem segítette, hiszen váltás után a fordulat ismét visszaesett a halott tartományba, ahol ismét csak kínszenvedés volt a közlekedés. Ráadásul a váltó megvezetése is botrányos volt. Az még csak hagyján, hogy rendkívül hosszú utakon járt a váltókar, de olyan autóval még nem találkoztam, amelyben kettesből ne bírtam volna megtalálni a hármas fokozatot, itt azonban sikerült, vagyis éppen hogy nem sikerült. Katasztrófa. Emiatt gyakran kerültem kínos helyzetbe a latinos mentalítással rutinosan közlekedő helyiek előtt.

Az autó kezelhetősége egyébként is hagyott kívánnivalókat maga után. Az elektromos kormányzás minden helyzetben túlságosan könnyű volt, még autópályás tempónál sem keményedett fel kellőképpen, így az autó vezetése az egy korszakkal korábbi modellekét idézte. Három nap alatt sem sikerült megszoknom az Opel „egyérintéses” kezelőrendszerét, amelynek lényege, hogy a forgó- vagy billenő kapcsolóknak csupán egy állásuk van, azokat csak billenteni, pöckölni lehet. Emiatt állandóan külön oda kellett figyelnem az irányjelzőre, illetve a gyakori alagutak miatt a fényszóró kapcsolójára is.      

Ha ilyen kellemetlen volt szerpentinen vezetni, legalább sík terepen jobb volt? Sajnos ezt sem mondanám. Autópályán kifejezetten hangosan bömbölt a motor, amiről valószínűleg a hosszúra áttételezett váltó ellen dolgozó vékonyka zajvédő tehet. Még az a szerencse, hogy Spanyolországban autópályán csak 120 km/h-val lehet közlekedni, ahol még elviselhető volt a zajszint, de efölött már nagyon kellemetlen orgánum töltötte be az autó utasterét.

A fenti kellemetlenségek miatt azonban némiképp kárpótolt az autó egyéb tulajdonságaival. A tágas utastérben elöl-hátul kényelmesen elfértünk, a csomagtartó 285 literes kapacitása pedig elég volt arra, hogy az egyik német multinacionális áruházláncnál telepakoljuk a következő hétre szükséges elemózsiával. A vezetőülés kifejezetten kényelmes volt, még hosszú utak megtétele után is hátfájás nélkül szálltunk ki belőle. A rugózás kiválóan sikerült, egyikünk sem panaszkodott, pedig nemcsak aszfaltúton, de földutakon is kipróbáltuk az autó képességeit. A motor pedig villámgyorsan beindult, szinte nem is láttuk a dízelmotorok izzítási jelét.

A visszaadás előtt a Corsa azonban még egyszer jócskán ránk ijesztett: tankolás után visszaülve szinte azonnal elkezdett villogni az izzítást jelző lámpácska, és legalább másfél órán át nem is hagyta abba, mígnem egyszer elsötétült.

Fontos kihangsúlyoznom, hogy a fenti tapasztalatok egy konkrét autó három napos próbáján alapulnak. Hozzáteszem azt is, hogy a konkrét autóban kb. 2 ezer kilométer volt, amikor átvettem és 2 500 km-rel az órájában adtam vissza. Ez kicsit magyarázhatja az autó lomhaságát, de félek, az idő múlásával sem lesz annyival jobb, hogy azt lehetne rá mondani, hogy jó. A váltó gyengeségeit pedig aligha lehet a bejáratással magyarázni.    

Persze lehet, hogy ez az autó egy 1,4-es benzinmotorral, más, jobb felszereltséggel egészen más arcát mutatná – ezt nem tudhatom, az azonban látszik, hogy nagyon ráférne már a modellre egy generációváltás. Mindenesetre a saját Getzünk és Accentünk alapján kijelenthetem, hogy nincs már szakadék az európai, neves autómárkák és a koreai, elsősorban a Hyundai termékei között. Legfeljebb az európai fejekben…

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!