Európába ért az új Hyundai i20 prototípus


Nem sokkal azután, hogy Dél-Koreában és Indiában megkezdték az új i20 tesztelését, a konszern európai fejlesztőközpontjánál is sikerült lencsevégre kapni a modell egyik prototípusát.

A szeptemberben bemutatkozó új i10 után, várhatóan jövőre mutatja be a Hyundai a vadonatúj, immár második generációs i20 modelljét. A most lefotózott autó is erős álcázást visel, az azonban egyértelműen látszik, az új modell teljesen más megjelenést kap, mint elődje, amelynek keretében az autó sziluettjét átalakították, a hátsó oldalajtókkal együtt a C oszlop a korábbinál kupésabb, ezzel együtt sokkal harmonikusabb vonalvezetést kapott, mint a jelenlegi változat.


Az új modell új padlólemezre is épül, amely alapján az autó mérete is nő, így várhatóan nagyobb lesz a hely mind az utasok, mind a velük utazó poggyász részére.


A továbbra is három- és ötajtós változatban készülő új i20 technikai paraméterei egyelőre ismeretlenek. Valószínűnek tűnik, hogy a mostani generáció motorjai kisebb átalakításokkal, finomításokkal tovább élnek majd az új generációban is, így minden bizonnyal továbbviszik a nemrég bevezetett 1,1 literes, szupertakarékos dízelmotort is.


A Hyundai a jövő évre tervezett WRC visszatérést is a jelenlegi i20 modellre építi, amelynek alapján várhatóan az új generációval is hasonló terveik lehetnek. Azt is elárulták már, hogy a következő generációs modellekben felhasználják a versenysportban szerzett tudást. Ezek alapján könnyen elképzelhető, hogy az új i20-ból is készítenek majd utcai sportváltozatot és megjelenhetnek a kínálatban az apróbb (1,0 és 1,2 literes) turbómotorok is.


Az új i20 premierje várhatóan 2014-ben, vagy 2015-ben tartják majd, piactól függően. További kémfotók a Dönci Hyundai Blogja facebook oldalán található.

Forrás: carscoops.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei