Bemutatkozott a megújult Hyundai Elantra


Dél-Koreában, a Hyundai Motor Company hazai piacán hivatalosan is leleplezték a kívül-belül megújult Elantra modellt, amely tovább erősíti a márka hazai pozícióját.

A koreai piacon Avante néven kapható Elantra csupán részleteiben újult meg, az új formájú első és hátsó lökhárítóknak köszönhetően hossza 20 milliméterrel immár 4 550 milliméteresre nyúlt. A lökhárítók mellett változott a hűtőmaszk, valamint a fényszórók és a LED-es ködlámpák kiképzése is átalakult. Oldalról megmaradt a jól felismerhető egyedi forma, amelyet új rajzolatú 17 colos könnyűfém keréktárcsák hangsúlyoznak ki, míg hátul a kétszínű lökhárítóelemek és a LED-es lámpatestek jelentenek újdonságot.     


Az eddigi tulajdonosi tapasztalatok felhasználásával a Hyundai mérnökcsapata a belső teret még funkcionálisabbá tette. Ennek legnyilvánvalóbb jeleként áthelyezték az eddig eléggé szerencsétlen helyen lévő középső szellőzőrostélyokat, megemelték a középső kartámasz pozícióját, amelyek mögött a hátsó ülésekhez vezették a levegőt, valamint szellőztethető üléseket és 3,5 collos OLED kijelzővel is bővült az Elantra felszereltsége. Az új Elantra  mostantól akár fűthető kormánykerékkel is rendelhető, amellyel együtt természetesen megkapta a Hyundai Flex Steer kormányerő-szabályozó rendszerét is, a továbbfejlesztett parkolássegítő SPAS rendszer segítségével pedig az autó immár képes akár merőleges parkolóhelyre is önmagától parkolni.



A modellfrissítés legnagyobb hozadéka azonban egyértelműen a motortérben keresendő: az új Elantra az eddigi 1,6 és 1,8 literes benzinmotorok mellett immár 1,6 literes dízelmotorral is rendelhető, amely a koreai mellett az európai piacon is hiányzott eddig. (Indiában a helyi gyártású Elantra már korábban is készült ezzel a motorral) A 128 lóerős dízelmotorral az új Elantra átlagfogyasztása manuális váltóval 5,4 l/100 km, míg a hatfokozatú automatával 6,2 l/100 km, miközben a forgatónyomatéka eléri a 280 Nm-t. Ezenkívül mostantól a Hyundai ISG motorleállító rendszere is csökkenti az Elantra étvágyát.  


A Hyundai még 1990-ben dobta piacra középkategóriás Elantra modelljének első nemzedékét, amelyből eddig világszerte 8,77 millió darabot vásároltak. A modell legújabb generációja számos díjat és elismerést érdemelt ki, köztük a 2012-es Év Autója díjat az Egyesült Államokban, valamint Dél-Afrikában.

További sajtófotók a Dönci Hyundai Blogja facebook oldalán találhatóak. 

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Forrás: globalpr.hyundai.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei