Változó eredmények a Hyundai globális piacán


A Hyundai nyilvánosságra hozta júliusi értékesítési eredményeit, amely szerint a vállalat főként a külföldi eladásainak erősödése következtében 9,4 százalékkal több autót értékesített a világpiacon, mint egy évvel korábban.

A Hyundai összesen 363 251 autót adott el júliusban, míg tavaly ugyanekkor 332 176 autó kelt el. Ezen belül a hazai piacon 59 302 Hyundai talált gazdára, amely 1,1 százalékos visszaesés a tavalyi 59 955 darabhoz képest. Eközben a külföldi eladások 11,7 százalékkal 272 221 darabról 303 949 darabra emelkedtek. Az eredményeknek köszönhetően az év első hét hónapjában 9,5 százalékkal több, összesen 2,74 millió új Hyundai kelt el a világpiacon.


A vállalat hazai képviselője hangsúlyozta, hogy a Hyundai elkötelezetten próbálja megerősíteni versenyképességét a második félév során, amelynek keretén belül hamarosan új dízelmotoros változatokkal jelennek meg a külföldi autógyártók dízelautóinak térhódításának visszaszorítása érdekében.


Indában sem szárnyal a Hyundai, hiszen a Hyundai Motor Indiai Ltd. közleménye szerint 7,83 százalékkal, a tavalyi 52 845-ről 48 704 darabra esett vissza a koreai autómárka helyi értékesítési eredménye júliusban.

Mind a hazai, mind a Hyundai India exportpiacai csökkenést mutatnak, hiszen Indiában 5,87 százalékkal kevesebb, 25 965 autó kelt el a tavalyi 27 585 darab helyett, míg az export még ennél is nagyobb mértékben, 25 260 darabról 22 739 darabra, azaz két század híján 10 százalékkal esett vissza.

„Az értékesített mennyiség nagyságát a vonzó vásárlói reklámkampányok ellenére továbbra is elnyomja a piac negatív hangulata.” – kommentálta az eredményeket Rakesh Srivastava, a HMIL értékesítési és marketingvezetője. „A gyakori üzemanyag-áremelések a leértékelődő rúpiával együtt tovább nehezítették helyzetünket.”


Ezzel szemben Amerikában továbbra is rekordokat dönt a Hyundai: a 66 005 darabos júliusi értékesítés 6,4 százalékkal múlja felül a tavalyi 62 021 darabot. Ezen belül az új Santa Fe és a továbbra is rendkívül népszerű Elantra volt a két húzómodell, előbbiből 48 százalékkal több, 6 845 db fogyott (2012: 4 619 db), míg utóbbiból 29 százalékkal több, 23 958 darabot (2012: 18 512 db) vásároltak az amerikaiak.  

„Július ismét rekordot hozott számunkra, ami tökéletes kezdet a második félévben.” – mondta Dave Zuckowski, a Hyundai Motor America nemzeti értékesítési részlegének alelnöke. A tökéletes vásárlási feltételek (nincs készlethiány, jó finanszírozási feltételek) mellett a Hyundai különösen jó helyzetben versenghet a vásárlókért.” – tette hozzá.

Forrás: globalpost.comeconomictimes.indiatimes.comhyundainews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei