Ismét sztrájkra készül a Hyundai szakszervezete


A Hyundai Motor szakszervezete ismét sztrájkra készül, miután nem sikerült a béreket és juttatást érintő követeléseiket tárgyalásos úton érvényesíteniük a vezetőséggel.

A lehetséges munkabeszüntetés elég érzékenyen érintené a Hyundai kilátásait, amely a csökkenő hazai kereslet mellett a külföldi üzemek szűk kapacitásai miatt egyébként is nehéz helyzetben van.  

„Kijelentjük, hogy a tárgyalások összeomlottak, mivel május 28. óta a tárgyalások 18 alkalma után még mindig kevés az elmozdulás.” Mondta Kwon Oh-il, a Hyundai szakszervezetének szóvivője a Reutersnek.


Tavaly júliusban és augusztusban a szakszervezet négy év után először részleges munkabeszüntetésekkel próbálta érvényesíteni akaratát, amelynek eredményeként 82 088 autó nem készülhetett el másfél millió dollár értékben. Ezzel a munkabeszüntetés a gyár éltének eddigi legköltségesebb akciója volt.  

Idén a szakszervezet a nyolc hónapos fizetésnek megfelelő összegű külön juttatás mellett az alapfizetések emeléséért is küzd. Követelések között az is szerepel, hogy a 40 éve már a vállalatnál dolgozók egyenként 56,25 gramm aranyat és két hónapnyi bért kapjanak. Ezen felül azt is kikötnék, hogy a szakszervezet dolgozóit a vállalat ne büntesse a „szervezeti aktivitásukért”.  


„Sajnáljuk, hogy a szakszervezet még azelőtt felállt a tárgyalóasztaltól, hogy közeledtek volna az álláspontok. Ezek után kétségesnek tartjuk a szakszervezet tárgyalási szándékait.” – mondta a vállalat egyik szóvivője, sürgetve a tárgyalások mielőbbi folytatását.  

Az elhúzódó sztrájkhelyzet nemcsak a Hyundai hazai eladásait, de az Egyesült Államokba és más országokba irányuló exportját is súlyosan érintheti, hiszen Amerikában például a márka máris veszít piaci részesedéséből a kapacitáskorlátok és az öregedő modellkínálat miatt.

A Hyundai Motor az előrejelzéseket meghaladó profitot közölt az április és június közötti időszak forgalmáról, ám az még így is harmadik negyedéve csökkenő tendenciát mutat, részben a március 9. és június 1. közötti hétvégi munkabeszüntetéseknek köszönhetően.

Forrás: reuters.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei