Biztonságosabb környezetért kampányolt a Hyundai Csehországban


A csehországi Ostravában működő Akord Közösségi Központ által szervezett közbiztonsági programhoz idén a Hyundai autógyára is csatlakozott.

Az idén immár negyedik alkalommal megrendezésre került „Együtt a biztonságos Ostraváért” kampány a Hyundai aktív támogatásával jött létre. A program célja, hogy felhívják a fiatalok és szüleik figyelmét a biztonságos közlekedés és a bűnmegelőzés fontosságára. A programok a közösségi központ előtti téren, valamint az épület mögött kaptak helyet, amelyeken délelőtt a gyerekek, míg délután egész családok vehettek részt.  


A látogatók számára számtalan statikus és mozgalmas demonstrációkkal készültek – személy kimentése egy összeroncsolódott autóból, rendőrkutyák bevetése az elkövetővel szemben vagy egy égő autó eloltása. A rendezvény partnereként a Hyundai Motor Manufacturing Czech egy vetélkedőt hirdetett a gyerekek számára, akik értékes nyereményeket kaphattak, valamint láthatták, ahogyan egy Hyundai i30 légzsákja berobban. „Az autóm is fel van szerelve légzsákokkal, de fogalmam sem volt, hol is robbannak ki. Meglepődtem a robbanás sebességén és zaján.” – mondta az egyik látogató a demonstráció után.   

Forrás: hyundai-motor.cz

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei