A Hyundai meghosszabbította a golfbajnokság támogatását


A Hyundai Motor America és a bajnokok tornáját rendező PGA Tour bejelentette, hogy újabb két évre hosszabbították meg a márka támogatási szerződését.

A Hyundai Tournament of Champions első 2014-es állomása másfél hónapnyi kihagyás után jövő év január elején kerül megtartásra a Maui szigetének Kapalua golfpályáján. „Nagyon örülünk annak, hogy továbbra is a Hyundai marad az eseménysorozat névadó szponzora, amely immár több mint 60 éve tölt be fontos szerepet azzal, hogy csakis az előző évek nyertesei vehetnek részt rajtuk.” – mondta Tim Finchem, a PGA TOUR biztosa. „A Hyundai rendkívül aktívan népszerűsíti a tornát, amellyel népszerűsítheti a márkát és modelljeit egyaránt. Bízunk benne, hogy az elkövetkezendő két év közös munkája eredményeként mindkét fél eléri céljait.”

„A Hyundai Tournament of Champions remek alapot biztosít a Hyundai prémium modelljeinek bemutatására a világ golfrajongói számára.” – mondta Steve Shannon, a Hyundai Motor America marketingosztályának vezetője. „Az elmúlt évek során az esemény folyamatosan növekedett és jelenlétünknek is köszönhetően a Genesis ész Equus prémium modelljeink piaci részesedése is érzékelhetően megnőtt. A bajnokság így tökéletesen passzol a márkánkhoz.”


A bajnokság névadó szponzori tevékenysége a Hyundai sportmarketing stratégiájának igen fontos pillérét képezi, amelynek részeként a Hyundai felsőkategóriás modelleket helyez ki a sporteseményeknek helyet biztosító elegáns helyszíneken, reklámozza termékpalettáját a Szuperkupa szüneteiben, támogatja a a FIFA labdarúgó világbajnokságokat csakúgy, mint az amerikai egyetemi futballt is.    

A Hyundai Tournament of Champions nemcsak a sporttevékenységével, de karitatív céljaival is szolgál, hiszen az eddigi három éves megállapodás időtartama alatt a Hyundai Hope On Wheels nonprofit szervezet összesen 286 ezer dollárral támogatta a honolului Kapi‘olani Medical Centert.

Forrás: hyundainews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei