Jeges tekintetű tüzes szépség – Kia pro_cee’d GT 1st Edition menetpróba


Nemrég kicsit hűtlenkedtem. Kalandba keveredtem egy jeges tekintetű tüzes szlovák-koreai szépséggel egy Kia pro_cee’d GT személyében.

A nemrég megtapasztalt Opel Corsa modellen kívül eddig nem nagyon szerepelt a blog hasábjain más márka terméke, ám már régen terveztem, hogy a házon belüli konkurens, a Kia néhány olyan modelljét is bemutatom, amely nem szerepel a Hyundai kínálatában. Ilyen a most kipróbált pro_cee’d is, amely ugyan háromajtósként létezik a Hyundai i30 palettáján, ám a hazai forgalmazó valamilyen oknál fogva nem látta értelmét a kupéváltozat hazai behozatalának.
  

Mindössze néhány napot töltött a városban a vadonatúj Kia pro_cee’d GT, az ügyfelek pedig egymás kezéből kapkodták ki az autó kulcsát. Nekem mégis sikerült - a Pappas Auto jóvoltából - egy tigrisugrással megszereznem azt, így egy nagyobb kör erejéig megtapasztalhattam az autó képességeit. Legfőképpen arra voltam persze kíváncsi, vajon mennyiben hasonlít vagy tér el egymástól a GT és a májusban kipróbált Hyundai Veloster Turbo.


A formában mindenképpen. Amíg a tavasszal kipróbált Veloster Turbo már a tervezéstől kezdődően sportkupénak készült és ez formáján is tetten érhető, addig a pro_cee’d alapja a konszern tavaly bemutatkozott kompaktja, a cee’d (és persze a Hyundai i30). Ebből adódóan a külső megjelenés jórészt hasonlít vagy megegyezik a kompakt „polgári”, szerényebb teljesítményű változataival, de természetesen a kupé cee’d formája is eltér az ötajtós modelltől. A háromajtóshoz ugyanis a korábbi generációhoz hasonlóan alacsonyabbra húzott tetővonalat, ehhez lendületesebben emelkedő övvonalat, eltérő hátsó lámpákat rajzoltak a tervezők, amely alapján máris jóval sportosabb benyomást kelt a pro_cee’d, mint az ötajtós, vagy a kombi. Ennek ellenére elöl-hátul kényelmesen el lehet férni az autóban, az ereszkedő övvonal itt jóval kevésbé borzolja a hátul ülők haját, mint a Velosterben.   


A cee’d kupé formájához remekül passzolnak a GT kiegészítői, amelyek kétségkívül leglátványosabb eleme az átalakult első kiképzés. Az agresszívra rajzolt, fekete betétes lökhárítóban a ködlámpák lejjebb költöztek, helyet adva az autó oldalanként négy ledből álló nappali menetfényének, a Kia marketingeseinek nyelvhasználatában jégtömböket maguk mögött meglátva még az erősebb autók vezetői is lehúzódnak a belső sávból. Az optikai csomag részeként 18 colos fekete alufelnik, küszöbtoldatok és átrajzolt hátsó lökhárítók is járnak, amelyek a mindkét oldalon kikandikáló kipufogóvégekkel összességében sokat dobnak az autó kinézetén.


Az autó belső terében ugyanaz a műszerfal fogadja az utasokat, mint bármelyik másik cee’d modellben és ez így is van jól. A médiában szinte mindenütt arról olvasni, hogy ez bizony elég lehangoló, de miért is? Ha megnézünk egy Astra OPC vagy egy Golf GTI műszerfalat, vajon nem ugyanazt találjuk benne, mint a mezei változatokban? De! Persze a nagy nevekhez hasonlóan a pro_cee’d GT is tartogat kisebb finomságokat, sőt meglepetéseket is.



Az első kellemes meglepetés rögtön az ülések kényelme, amelyeken büszkén feszül a Recaro és a pirossal varrt GT felirat és a gyártó nevéhez méltóan remekül tartja a hátat és támasztja alá a combot . A kormány fogása is remek, amelyen a GT felirat mellett az egyik küllőn egy GT feliratú gomb is található. Ezzel teljesen megváltoztatható a műszerfal három kerek műszercsoportjának középső részén található LCD panel, amely normál állapotában hagyományos órás műszerként jelzi a sebességet, ám a gomb megnyomásával a sebességet már digitálisan láthatjuk, míg mellette megjelennek az éppen aktuális nyomaték és turbónyomás értékei is. Jó kis látványos egérmozi, az adatokkal együtt fontos kiegészítői egy sportkocsinak, bár a mindennapi életben nem hiszem, hogy sok haszna volna.   


Persze a GT legfontosabb alapeleme a motor. Az 1,6 literes, turbófeltöltéses és közvetlen befecskendezéses benzinmotorban nem lehet csalódni. Ez a motor megegyezik a Veloster Turboban már kipróbált egységgel, ám pro_cee’dben egy picit még erősebb, így a 204 ló és a 265 Nm nyomaték minden helyzetben hadra fogható. Érzésre talán kicsit később jön meg a nyomaték, mint a Hyundaiban, de ez a mindennapi közlekedésben szinte észrevétlen marad. Egyébként a pincétől a padlásig remekül húz, tol az autó, miközben a sportkipufogó kulturáltan festi alá az utazást. Persze, fogyasztást az idő rövidsége miatt nem mértem, de ha a Velostert veszem alapul, akkor óvatos pedálkezeléssel itt is elfogadható értékeket (6-7 liter) lehet kihozni.


A GT ültetett futóműve a keményebb lengéscsillapítókkal nagyon jól irányíthatóvá teszi az autót, amely azonban még éppen nem annyira kemény, hogy kirázza az ember vesekövét, vagyis mindennapi használatban is kényelmesnek mondható. A kormány határozottan sportosabb hangolást, kevesebb rásegítést kapott, amellyel biztonsággal terelgethető az autó, a fékek pedig a megnövelt teljesítményhez mérten finoman, de határozottan fogják meg az autó lendületét.


Sokan hibaként fogják fel, hogy a GT gyengébb, mint a közvetlen konkurensek, hiszen ebben a ligában minimum 220-230 lóerő a belépő, de vannak olyan modellek is, amelyek alulról súrolják a 300 lóerős értéket. Ez igaz, azonban az árlistára vetve egy pillantást rájövünk az értelmére. Míg ugyanis a konkurencia forró ferdehátúinak árcédulái rendre 8-as számmal kezdődnek, addig a pro_cee’d GT és vele együtt – sportos családapák, figyelem(!) –az ötajtósként is hamarosan elérhető modellért listaáron 6,6 millió forintot kérne a Kia, ám akciós áron kicsivel 6,3 millió alatt már hozzájuthatunk saját koreai sportkompaktunkhoz. 


Ráadásul már ez sem egy kicsontozott, puritán felszereltséget takar, a Base alapmodellben a 6 légzsák, járműstabilitás-kontroll és vészfékrásegítő mellett keréknyomás-ellenőrző gondoskodik a biztonságról, míg a vezetőt és utasait Supervision műszeregység, bőrkormány és váltógomb, kétzónás klíma, riasztóval szerelt központi zár, automata elektromos ablakok, telefonkihangosítóval felszerelt hat hangszórós rádió és tempomat kényezteti.


Eggyel feljebb lépve a MID felszereltség +400 ezer forintos tételeként érintőkijelzős rádióval, adaptív xenonnal felszerelt automata fényszóróval és esőérzékelős ablakokkal gazdagodik a GT. A próbára fogott, a GT csúcsát jelentő 1st Edition kivitelből csak 500 számozott példány készült, ebben egyedi, piros cérnával varrott betétek, fekete külső tükrök, navigációs rendszer, rozsdamentes, pirosan világító GT felirattal ellátott küszöbbetét, kulcsnélküli rendszer és egyedi számozás emeli az autó árát 7,88 millió forintra.


Leegyszerűsítve tehát a GT ára valahol ott kezdődik, ahol a cee’d és a pro_cee’d árlistája befejeződik, vagyis kategóriájának egyik legütősebb ajánlata, ráadásul ennyi pénzért a Hyundainál maximum egy szuper formatervű, 2+1 ajtós remek, ám csupán szívóbenzines motorral szerelt Velostert lehet kapni. A választás tehát nehéz, a csábítás pedig hatalmas...

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei