Sportmárkát alapít a Hyundai


A Hyundai bejelentette, hogy egy házon belüli teljesítményorientált márkát kíván létrehozni a rövidesen bemutatkozó WRC raliautó alapjaira építve.

Már régóta keringenek pletykák arról, hogy a Hyundai vajon a közeljövőben meglévő kínálatát sportmodellekkel kívánja bővíteni. A legfrissebb információk szerint a koreai vállalat a rali világbajnokságra visszatérést követően hamarosan bemutatja saját sportmárkáját, amelyen belül több modell is helyet kaphat majd. Erről maga Michel Nandan, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke beszélt egy interjúban.

Alain Penasse, a Hyundai Motorsport GmbH igazgatója pedig a következőket nyilatkozta: „A jövőben a WRC munkánk tapasztalataira hagyatkozva utcai modellek sportváltozatainak fejlesztését tervezzük, amelyek megváltoztathatják a fiatalok a Hyundairól kialakított elképzeléseit.”

A Hyundai sportmárkáján belül a közeljövőben előbb egy sportos i20 modellre számíthatunk, amely várhatóan valamikor 2015-ben, már a vadonatúj második generációra építkezve mutatkozhat be. Ez a modell egyébként már a jövő évi Genfi Autószalonon bemutatkozik majd!

Az autógyártó teljesítményorientált sportmárkája később más típusokra is kiterjed majd, így számíthatunk sportos i30, Veloster és akár Genesis Coupe változatokra is.

Forrás: hyundai-blog.comcaradvice.com.au

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei