Hyundai HB20, a brazil forradalmár


A koreai autógyártó első brazil modellje hatalmas sikert aratva forradalmasította a kisautópiacot, miután éppen egy éve mutatkozott be.

Hatalmas várakozás övezte tavaly a Hyundai vadonatúj kisautójának, a HB20 modellnek brazíliai bevezetését, hiszen ezt a modellt teljes egészében a brazil elvárások szerint tervezték és helyben is gyártják. A HB20 beváltotta az autógyártó reményeit, hiszen amellett, hogy már novemberben bejutott a tíz legjobban fogyó kompakt közé, sorra nyerte a különböző elismeréseket, köztük az Autoesporte magazin Év Autója címet is.


A siker idén tovább folytatódott, így már a HB20 magabiztosan áll a nyolcadik helyen, 90 ezer darabos eladásával megelőzte a nagy rivális Chevrolet Onyx modellt is. a sikert a HB20-ból kialakított lépcsőshátú HB20 is folytatta, amely 2013. eddig eltelt időszakában a 9. helyet szerezte meg a kompakt limuzinok között. Ugyanígy nagy népszerűségnek örvend a HB20 terepjáró változata, így a Hyundai most a modellcsalád további bővítésén munkálkodik.

A HB20 az Onyx legyőzésén túl sikeresen gyengítette a két további rivális, a Volkswagen Gol és Fiat Palio pozícióit is. Idén februárban a Volkswagen eladásai 15 715 darabbal három éves mélypontra jutottak, a rákövetkező hónapban pedig a HB20 az első negyedév legjobban fogyó autójává lépett elő, legyőzve ezzel a Volkswagen Foxot.    


A HB20 érkezésével a brazil autóvásárlók igényei is átalakultak, sokkal több felszereltségre vágynak. „A vásárlók sokkal tájékozottabbak. A vezető márkák jóval konzervatívabbak, így a HB20 új alternatívát nyújtott nekik: a forma mellett a tartalom és a versenyképesség is fontos tényezővé vált.” – mondta Jon Sederstorm, a J. D. Power Brazil vezetője.

A sikernek azonban megvannak a hátulütői is, hiszen a gyár egészen az elmúlt hónapig nem tudta idejében kielégíteni a hatalmas keresletet, így a hivatalos 60 napos várakozási időn túl, akár 100 napot is meghaladó várakozási idő is kialakulhatott. Szeptember óta azonban immár három műszakban termel a piracicabai üzem, így a várakozási lista jelentősen csökkent.

Forrás: revistaautoesporte.globo.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei