Akár a Hyundai i40 is bemutatkozhat Indiában


Folyamatosan érkeznek a hírek a Hyundai indiai modellkínálatának lehetséges jövőbeni bővítéséről, így az i30 és a Genesis mellett akár az i40 is megjelenhet India útjain.

A Hyundai különösen odafigyel indiai vásárlóira, akik számára folyamatosan a legújabb és frissített modelleket mutatja be, amelyek aztán többek között a kedvező árcédulák miatt sorra a vásárlók kedvenceivé válnak. Így volt ez az i10 és i20 esetében is, ám mostanra a Hyundai egyre inkább bővíti vásárlói bázisát, az új Grand i10 például olyan kényelmi elemeket tartalmaz, amelyek eddig nem jellemezték a kategória képviselőit.

Ahogyan a Hyundai egyre jobb pozíciókat ér el, úgy vetődnek fel a márka további globális modelljei bevezetésének ötlete is. Egyes források szerint a Hyundai indiai képviselete fontolóra veszi az i40 modell bevezetését az indiai piacra. A szemrevaló limuzin már régebb óta kapható a nemzetközi piacon és mivel a Hyundai vezetősége a következő három évre évente több új modell bevezetését vetítette előre, így az iparági szakértők szerint nemsokára elérkezhet az i40 bevezetésének ideje is.  


Amennyire bizonytalan még az autó tényleges bevezetésének időpontja, annyira bizonytalanok a bemutatkozó indiai i40 paraméterei is. Várhatóan azonban mindenképpen lesz egy dízelváltozata, amely akár (az európai és koreai változatokkal szemben) egy 2,0 literes motor lehet, amelyhez ötfokozatú manuális, illetve automata kapcsolódhat. Ezenkívül az autó bemutatkozhat 1,6 literes vagy 1,8 literes benzines motorokkal is.

A Hyundai nemrég vezette be az indiai piacra a helyben készülő Sonata modellt, amely szerkezetében nagyon hasonlít ugyan az i40-hez, ám az Elantrával ellentétben ez a modell kizárólag 2,4 literes GDI motorral kapható. Elképzelhető, hogy az i40 bevezetésének célja a hiányzó dízelmotoros opció pótlása, amelyet a Hyundai újonnan felállított flexibilis motorgyártó üzemében készíthetnek majd az autóhoz. 

Forrás: cartrade.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei