A jövő év végéig gyártanak Hyundait Egyiptomban


A Hyundai Motor hivatalosan is közölte a koreai gyártó modelljeit összeszerelő egyiptomi partnerével, hogy az év végéig felbontja a részegységek szállítási szerződését.

Ahogyan arról már korábban is szó esett, a Hyundai Verna modelleket Egyiptomban forgalmazó GB Auto a továbbiakban a dél-koreai márka összeszerelése helyett inkább a kínai autógyártás felé terjeszkedik. Ennek egyértelmű jeleként tavaly októberben felavatták új gyártósorukat, ahol a kínai Geely márka termékeit kezdték gyártani.


A politikai események, a forradalom azonban a GB Autot sem kímélte, az Egyiptom autókereskedelmének 25 százalékát birtokló vállalatnál 72 százalékkal zuhantak az értékesítések. „Az emberek a bizonytalanságok miatt inkább elhalasztották vásárlásaikat, autóik a demonstrációkon megrongálódtak, vagy megsemmisültek.” – mondta Menatalla Sadek, a GB Auto befektetési és pénzügyi igazgatója, aki azt is hozzátette, hogy a jövőben inkább az Afrika más országaiba történő exportra helyezik a fő hangsúlyt.

Jövőre lenne húsz éves a dél-koreai Hyundai vállalattal kötött együttműködésük, ám a koreai partner nemrég bejelentette, hogy idén december végéig szállít részegységeket az egyiptomi partnere számára azért, mert a jövőben maga kívánja felügyelni autóinak összeszerelését világszerte. A GB Auto ezért annyi részegységet rendelt a Hyundaitól, amellyel egészen 2014 végéig biztosítható a zökkenőmentes termelés az üzemben.  

Forrás: reuters.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei