Lelepleződött a vadonatúj Hyundai Genesis


Megjelentek az első álcázatlan fotók a Hyundai új luxuslimuzinjáról, amely elsőként kapja meg a gyártó frissen kifejlesztett összkerékhajtási rendszerét.

Dél-Koreában sikerült lencsevégre kapni a hazájában még idén bemutatkozó második generációs Hyundai Genesist, amely sokkal dinamikusabb, sportosabb vonalvezetést kapott, mint elődje. Ezt hangsúlyozza a mélyebbre húzott első lökhárító, valamint a magasra húzott oldalablakok is, ezenkívül természetesen az új modellre is felkerült a hatszögletű hűtőmaszk, ám azt sokkal visszafogottabbra rajzolták, mint a korábbi Hyundaioknál.

A fotók megjelenésével egy időben a Hyundai bejelentette, hogy a Genesis lesz az első olyan modell, amely megkapja a márka frissen kifejlesztett „HTRAC” összkerékhajtási rendszerét. A fejlett rendszer elektronikusan szabályozza a nyomatékot az első és a hátsó tengelyek között az útviszonyok és a vezetési körülményektől függően, így biztosítva nagyobb stabilitást csúszós utakon és élesebb kanyarokban.


„A Hyundai Motor HTRAC rendszere a világszerte elvégzett szigorú teszteken bizonyította megbízhatóságát és képességeit, így az autó meghajtási rendszerét a híres németországi Nürburgringen, a koreai Yeongham versenypályán, valamint a kemény észak-európai télben is tesztelték.” – mondta Woong-Chul Yang, a Hyundai Motor fejlesztőközpontjának elnök-helyettese. „Azt reméljük, vásárlóink a HTRAC segítségével megtapasztalhatják az új Hyundai Genesis világszínvonalú biztonságát és stabilitását, amely valódi vezetési élményt nyújt számukra.”   

A korlátozott nyomatékelosztást lehetővé tevő mechanikus összkerék-meghajtási rendszerekkel ellentétben a Hyundai HTRAC rendszere üzemmódjának megválasztásával személyre szabott vezetési élményt nyújthat a vezető számára.

Az új Genesis csupán az első lesz azon modellek között, amelyekbe a jövőben beépítik a Hyundai HTRAC rendszerét, ezzel is erősítve a gyártó prémium, innovatív technológiákat felvonultató törekvéseit, így a jövőben számos modellen találkozhatunk majd a HTRAC logójával.

Forrás: thekoreancarblog.comglobalpr.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei