Uniós exportbázissá válik a Hyundai török gyára


Az IM Investment & Securities szerint a Hyundai Motor török gyártóüzeme dinamikus exportbázissá válik és ezzel az általános autóipari részvények keresletét is ösztönözheti.

Az IM Investment elemzője, Lyu Youn-wha elmondta: „A Hyundai Motor törökországi üzeme a vállalat egyik legrégebben fennálló vállalata, amelynek jövedelmezősége a legalacsonyabb.”

Ám a vállalat a korábbi CKD összeszerelésre épülő gyártáson túl hatalmas fejlődésen ment keresztül. Az elemző szerint a létesítmény jelentős termelési és jövedelmezőségi fejlődésen mehet keresztül 2015-re. „Az új i10 gyártásának Indiából Törökországba helyezésével máris jóval több autó készült itt szeptember hónapban. A modellfrissített i20 modellel együtt így már nemcsak elsősorban a helyi és a környező piacokra, de egész Európa számára is termel az üzem, vagyis a Hyundai Assan vállalat Európa egyik legnagyobb Hyundai ellátó bázisává válhat.” – mondja az elemző.    


Törökország már az 1990-es évek közepén vámuniós szerződést kötött az Európai Unióval, amelynek keretében a két régió között vámmentesen mozoghatnak az áruk, így a Hyundai török gyára sokkal előnyösebb helyzetbe került, mint az indiai. Amikor pedig létrejön a szabadkereskedelmi egyezmény Törökország és Dél-Korea között, a távol-keleti országból érkező alkatrészek és részegységek árai tovább csökkenthetik a felmerülő költségeket.  

Az IM Investment elemzője szerint a Hyundai jelenleg a hatodik legkeresettebb márka Törökországban, vásárlói elégedettség terén pedig idén először megelőzte a rivális Toyota szintjét is.  

Forrás: koreaittimes.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei