Offenbachba költözött a Hyundai Motor Deutchland


Kereken húsz hónappal az első kapavágások után a Hyundai Motor Deutchland végre beköltözhetett új offenbachi központjába, a Hyundai Motor Europe mellé.

A Hyundai Motor Deutchland ezzel immár ugyanabban az épületben működik, amelyben a koreai márka európai központja is. Az október elején megrendezett átadási ceremónián a politikai, a gazdasági élet igen magas rangú vendégei vettek részt, ahol Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe alelnöke a Hyundai Motor Deutchland vezetőjével, Marcus Schrickkel közösen nyitották meg az épületet. Michael Boddenberg, Hessen tartomány szövetségi ügyekért felelős minisztere köszöntő szavaival méltatta a vállalat fontosságát a tartományban. „Nagyon örülök annak, hogy a Hyundai Hessen tartományt választotta otthonául. Az új németországi központ Európa egyik legdinamikusabban fejlődő régiójában található.” – hangsúlyozta a miniszter.


A hesseni kormányzat a legjobb feltételeket kínálta fel azért, hogy a Hyundai otthon érezze magát itt. „Ehhez tartozik a gyors, rövid elérést biztosító közlekedési infrastruktúra és kapunk a világra, a frankfurti repülőtér.” – mondta Boddenberg. A Hyundai munkatársaihoz pedig a következőket intézte: „Legyenek üdvözölve Hessenben. Sikeres kezdést kívánok és azt, hogy hamar otthon érezzék magukat nálunk.”  


A 2006. óta a Hyundai Motor Europe székhelyeként szolgáló modern és reprezentatív épületet egy oldalszárnnyal a 12 200 négyzetméterrel összesen 33 100 négyzetméteresre egészítették ki, amelynek költsége elérte a 24,4 millió eurót. A Hyundai offenbachi központjában ezek után összesen 375 alkalmazott dolgozik majd. „Azzal, hogy ennyire közel kerültünk az európai csapathoz, a jövőben még inkább a német piacra koncentrálhatunk.” – magyarázta Marcus Schrick a megnyitón. „Sokkal gyorsabb és jobb döntéseket tudunk hozni, miközben az egyes részlegek közötti információáramlás sokkal hatékonyabb és magasabb szintű lehet. Már a korábbi székhelyünkről is remek kapcsolatot tudtunk kialakítani az Európa-központ munkatársaival. Most még szorosabban tudunk együtt dolgozni és sikeresen tudjuk a Hyundai jövőjét alakítani.” A Hyundai Motor Deutchland alkalmazottainak 73 százaléka a költözéssel együtt is kitartott a vállalat mellett. „Nagyon örülünk annak, hogy ilyen sokan velünk maradtak.” – mondta Schrick. „Ez is mutatja, milyen vonzó munkahellyé vált az autós szakmában a Hyundai.



"Az offenbachi központunk kibővítése jelzi a Hyundai teljes elkötelezettségét Európa iránt.” – mondta a megnyitón Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe alelnöke, majd hozzátette: „Növekvő vállalatunk természetes igénye a még több tér biztosítása bővülő csapatunk számára, ám az épület nemcsak további irodákkal bővült, hanem a helyi régióval létrehozott új, erősebb kapcsolatot is szimbolizálja.”

A Hyundai októbertől az összes németországi és európai értékesítési és kutatás-fejlesztési tevékenységét a németországi Hessen tartományban végzi. Az Offenbachban található németországi és európai értékesítési központ mellett Rüsselsheimben található a Hyundai európai technológiai formatervező- és fejlesztőközpontja, ahol további 230 munkatárs dolgozik. Ez utóbbihoz kapcsolódva szeptember közepén nyitották meg a Nürburgringen a koreai márka tesztközpontját, amelynek üveghomlokzata mögött 3 600 négyzetméteres belső tere műhelyeknek, irodáknak és látogatótérnek ad otthont. Ezenkívül tavaly decemberben Alzenauban megalakult a Hyundai Motorsport GmbH is, ahol 70 alkalmazott dolgozik azon, hogy a Hyundai jövőre visszatérhessen a rali világbajnokságba.   


A tréningközpont, a technikai segélyszolgálat és a sajtóautók felkészítését végző műhely 20 tagú személyzete az előző székhelyen, Helibronnban maradt, hiszen itt minden feltétel adott a magas színvonalú képzési és technikai szolgáltatások biztosításához. A három osztály soros együttműködése biztosítja a technológiai tudás és tapasztalat megfelelő szintű cseréjét. így marad a világ negyedik legnagyobb autógyártója továbbra is a Helibronni régió egyik legfontosabb munkaadója.

Forrás: hyundai-presselounge.deglobalpr.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei