Búcsú egy kivételes Hyundaitól

Több mint 13 év, 415 ezer kilométer és számtalan emlék után búcsút kell vennünk a család első Hyundai modelljétől, amely megalapozta a márkába vetett hosszú távú bizalmunkat.

Itt ülök az Accent vezetőülésében és majdnem sírok. Tudtam, hogy egyszer eljön majd ez a pillanat, most mégis hatalmas keserűséggel tölt el a tudat, hogy ez a perc itt van. Bekövetkezett az elkerülhetetlen vég, amikor már nem lehet mit tenni, az érzelmeket felülírja a józan ész és a pénztárca kettőse. Vége, ennyi volt, irány a bontó.

Ahogyan a szerviz hátsó sarkában pakolom ki az autóból a benne hagyott dolgainkat, a kesztyűtartóból előkerül egy meggyűrődött szervizfüzet. Megfakult lapjai nem is olyan rég teltek be, 2002. április 19-i első bejegyzése viszont azonnal egy másik világba röpít. 23 éves voltam, szinte gyerek, amikor megérkezett az autó a H1 Autó Kft. telephelyére, én pedig gyermeki lelkesedéssel ugráltam körbe a trélert, csak hogy megláthassam az autó belsejét. Persze, addigra már tucatnyi olyat láttam már, mégis más volt, hiszen az enyém.

Listaáron akkor 3 millió 55 ezer forint volt egy ilyen autó, pontosabban a Hyundai Accent 1,5 CRDi LS/a ára, de az akkori importőr a típus népszerűsítésére 2 millió 655 ezerért adta azzal a feltétellel, hogy tesztautóként használjuk ezt. Így is tettünk, már a megérkezése hetében, még P táblával állt ki a szalon elé, hogy a szomszédos Daewoo kereskedés nyílt hétvégéjére kilátogatók is ki tudják próbálni. Az autó közepes felszereltségű volt, dupla légzsákkal, négy elektromos ablakkal és szervokormánnyal, de nem volt benne a GLS változat kiváltsága, a légkondi, az ABS és nem volt lehajtható hátsó ülés sem. Később egy picit bántam az akkori döntésemet, de azért így is elégedett lehettem az autóval.

Kapott szép külső matricázást, amellyel sokaknak feltűnt az autó a városban és egyre többen választották a típust, még azok közül is, akik eredetileg idegenkedtek a dízelmotortól. Szerviz csereautóként gyakran aggódtam az autóért, ahogyan egy-egy „keményebb” tesztkör után is hálát adtam az égnek, hogy épségben visszaértünk. A dinamikával már akkor sem volt gond, Pestről Szegedre nem egyszer másfél órán belül értem le úgy, hogy akkor még csak Kiskunfélegyházáig ért az autópálya.

Szerencsére a Hyundai kereskedés megszűntével sem kellett azonban elbúcsúznunk az autótól, hiszen hivatalosan nem a kereskedés nevén futott az autó, ezért tovább használhattuk azt. Mivel azonban időközben egy dízel Getzet is vásároltam, az Accent feleslegessé vált, egy ideig csak állt a garázs mélyén, ezért aztán az eladás mellett döntöttünk. A rengeteg rohangálás miatt az akkor négy éves autóban egy átlagos autónál sokkal több, már csaknem 130 ezer kilométer volt, ami elég bizalmatlanná tette az érdeklődőket. Akadt mégis egy vidéki jelentkező, aki megnézte volna, ám ekkor apám megkérdezte, nem használhatná-e ő az autót. Róla tudni kell, hogy előtte harminc év alatt összesen három autója volt, mind Wartburg. Kissé aggódva bár, de beleegyeztem. 2006-ot írtunk ekkor.

Azóta, azaz csaknem kilenc éve apám közel 300 ezer kilométert rakott még bele az autóba, bejárta vele egész Magyarországot, telepakolta iratokkal és utánfutóval terhelve is nyüstölte az Accentet, amely a kíméletlen bánásmód ellenére meglepően jól bírta a kiképzést és soha nem hagyott cserben bennünket. Persze, hibátlannak sem lehet nevezni az autót, a forgó-kopó alkatrészek cseréje és a pontosan 15 ezer kilométerenként elvégzett olajcseréknek és a 90 ezrenként előírt nagyszervizeknek köszönhetően csak néha kellett nagyobb összegeket költeni az autó izzitógyertyáira, önindítójára és persze az időközönként elhasználódó gumikra. Kuplungot kétszer, 230 ezernél és valamikor a négyszázezredik kilométer előtt cseréltek az autón. Ja és a karosszéria gyűjtögette tovább a sérüléseket, amiket néhányszor ki kellett javítanunk, mert a rozsda pár helyen kikezdte. Más viszont tényleg semmi, az autó remekül futott, pillanatnyi hezitálás nélkül indultunk vele a Dunántúlra, ahol nem egyszer 6-800 kilométeres köröket tettünk meg, gond nélkül. Cserébe pedig eljárt 4-6 liter gázolajjal. 

Néhány héttel a legutóbbi, 415 ezres olajcsere azonban egyre hangosabban kezdett kopogni a motor és bizonyos helyzetekben erőtlennek hatott az autó. Már éppen a szervizt akartam felhívni, amikor apám hívott, zakatolva és fekete füsttel váratlanul megállt az autó alatta. Behúztam hát a 20 kilométerre lévő szervizbe, ahol megállapították, hogy a szelephimbák törtek el, ami belemart a vezérműtengelybe is. Gyáriként persze horror ára lenne egy ilyen javításnak, mi viszont bontott alkatrészekkel pótoltuk a hibás darabokat, de így is csaknem 130 ezer forintba került az egész.

Azon a héten kedden hoztuk el az autót a szervizből, pénteken pedig megint indultunk a Dunántúlra. Az Accent szokásos módon röpült, ám az indulásoknál szinte mindig szokatlanul sok ideig indítózott, ezért bosszankodtunk is, hogy megint vissza kell vinni az autót. Több-kevesebb próbálkozásra azonban továbbra is beindult, és szélvészként hasított. Már visszafelé tartottunk az M5-ösön, amikor viszont minden előjel nélkül lassulni kezdett az autó, majd megjelent egy erőteljes kattogás. A kuplungra lépve a kattogás ugyan megszűnt, de a motor abban a pillanatban le is állt. Az út szélére, a leállósávba húzódtunk és hívtuk a segélyszolgálatot. Öt órával később, tréleren értünk haza.

A szervizben hétfő reggel elsőként a nemrég javított részeket nézték át, ami tökéletesen funkcionált és mivel kattogva bár, de a motor járt, hosszabb idő kellett a hiba feltárásához komolyabb vizsgálat kellett. A hiba délutánra meglett, sajnos a főtengely csapágya annyira elkopott, hogy a szervizvezető szerint ezzel az autóval semmiképpen nem értünk volna haza aznap. Persze, a hiba javítható, de amikor elkezdtük összeadni a tételeket, nagyjából 300 ezer forint környékén megálltunk, mert rájöttünk, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amit korábbi beszámolómban már előre jeleztem: az autó gazdaságosan nem javítható, más szóval bontásra érett.

Hát ennyi volt. 13 év hosszú idő, amely alatt rengeteg jó és rossz emlék, élmény köthető az autóhoz. „Neki” köszönhető, hogy saját kézből ismerhettük meg a Hyundai megbízhatóságát, tartósságát, amelyet most a Getz és az i30 visz tovább. Bármennyire szomorú is ez a vég, ugyanakkor ez egyben valami új kezdete is, az autóért kapott összeget még aznap egy másik autó foglalójaként adtunk tovább. Ez azonban már egy másik történet, amit hamarosan szintén megosztok ezen az oldalon...

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!