Egyre többen másolják a Hyundai formáit


A Hyundai Motor egyre többször találja szemben magát a márka egyes modelljeire feltűnően hasonlító autókkal, amelyek ellen azonban nem sokat tehet.

A Hyundai Motort egyre inkább zavarják azok a „hamisítványok”, amelyek a márka formai megoldásait használva próbálnak vásárlókat szerezni maguknak. A kínai gyártók teljesen nyíltan használják fel más gyártók ötleteit, de nemrég a japánok is olyan autót terveztek, amely feltűnően hasonlít a Hyundai egyik modelljére.  


A japán Subaru nemrég ugyanis bemutatta a 2015-ös Legacy modelljét, amelynek formavilágát jórészt a Hyundai Sonatából merítették. A japán márka a Fuji Heavy Industries részeként 2010 májusában lépett be a koreai piacra, ám az alacsony eladási darabszámok miatt 2012 decemberében ki is vonult onnan. Jelenleg tehát hivatalosan nem kapható Subaru Dél-Koreában, ám a 2015-ös Legacyt Amerikában és Japánban is árusítják.  


A Subaru formái jórészt azonosak a limuzinoknál és a terepjáróknál egyaránt. A Legacy 2014-ig kreatív formavilágot mutatott, amelynek része volt a függőlegesen elválasztott hűtőrács is. A mostani változat azonban érdekes módon egy hatszögletű maszkot visel, amely nagyon hasonlít a Sonata hűtőrácsára.


A Hyundai Motor egyik képviselője szerint a vállalat nem tudja megítélni, hogy a Subaru új modellje direkt hasonlít a Sonatára, de azt ők is látják, hogy a 2015-ös Legacy nagyon hasonlít a Sonatára. Hozzátette, a Hyundainak nem áll szándékában beperelni a japán autógyártót emiatt, mivel nagyon nehéz volna bizonyítani a tervezéskor történt jogsértést.  


A kínai gyártók egyáltalán nem tartanak ettől, ezért másolataikat nyilvánosan vállalják is. A Hawtai Motor Sheungtafei modellje a Hyundai Santa Fe első generációjának tökéletes másolata, amelyet a 2015-ös Sanghaji Autószalonon is kiállítottak. A kínai vállalat régebben a Hyundai Motortól vásárolt alkatrészekből szerelte össze saját modelljeit. A két vállalat közötti szerződés azonban lejárt, a Hawtai pedig most nyíltan árusítja a Sheungtafei modelljét.  


Köztudott, hogy a kínai autógyártók előszeretettel másolják a globális gyártók termékeit sőt, ügyesen ötvöznek különböző formai megoldásokat és még az eredeti termék nevét is lemásolják. Ennek kitűnő példája a LandWind X7, amely a brit Land Rover kínai imitációja. Ez nevetségessé tette az autógyártót, különösen akkor, amikor azt hangoztatták, hogy az autó „kreatív” belső formatervet kapott.  

Forrás: businesskorea.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei