Egyre népszerűbbek a Hyundai luxusautói Amerikában


A Hyundai csoport által gyártott luxusautók piaci részesedése most először emelkedett 10 százalék fölé az Egyesült Államokban, amely jórészt a Genesis nagylimuzin iránti erős keresletnek köszönhető.

Az Autodata legfrissebb kimutatása szerint a Hyundai az ellső negyedév során összesen 7 566 Genesist, Equust és K900 prémium limuzint értékesíttett az Egyesült Államokban, amely 106 százalékos növekedésnek felel meg, így pedig piaci részesedésük eléri a 10,4 százalékot a szegmensben. Az említett három modell az elmúlt év azonos időszakában csak öt százalékos részesedést szerzett, míg az autógyártók összességében az amerikai piac 7,9 százalékát birtokolták tavaly.   


Az amerikai piacra tavaly áprilisban érkezett Genesis jelentős szerepet játszott ebben a növekedésben, hiszen csak ebből a modellből 6 656 példány kelt el idén január és március között, vagyis 251 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezzel az eredményével a Hyundai limuzinja az eladási ranglista harmadik helyére lépett előre a BMW 5 és a Mercedes E osztálya mögött. A Genesis mellett szinte eltörpül az Equusból értékesített 641 db, illetve a K900 269 darabos eredménye.

Forrás: chosun.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei