Tökéletes alap - Hyundai i20 menetpróba


A Hyundai legújabb kisautója ismét bizonyítja, hogy a márka többet kínál vásárlóinak, mint amit azok elvárnak tőle.

Amíg a saját autóm épp „vérátömlesztést” kapott a Hyundai Hovány szegedi márkaszervizében, a szalon értékesítője, Attila kezembe nyomta az új i20 tesztautó kulcsát, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hiszen eddig nem sikerült még közelebbről ismeretséget kötni a Hyundai legújabb modelljével.


Az új i20 formája a márka továbbfejlesztett Folyékony Szobrászat koncepcióját képviseli, vagyis a korábbi, néha már túlzottan is folyékony vonalakat és íveket egyszerű, szinte szigorú formák váltották fel, amelyekben persze továbbra is könnyedén felismerhetőek a Hyundaira jellemző ismertetőjegyek. Az autó elején az i10-hez hasonló hatszögletű hűtőmaszk a fényszórók belső oldalából is kiharap egy szeletet, amely így egyedi, jellegzetes karaktert biztosít az autónak. A fényszórók alatt lendületes formát kapott a ködlámpa is, amely az alapverzióknál a nappali menetfény szerepét is betölti egyben.


Oldalról is jól felismerhetőek a hátrahúzott első fényszórók ívei, amelyek ideális kiindulópontot jelentenek a karosszérián végigfutó és az előre nyújtózó hátsó lámpákig húzódó törésvonalnak. Viszont a Hyundaihoz is elért a fekete oszlopok divatja, így a C oszlop fényes fekete betétet kapott, amely azonban nem rejt harmadik oldalüveget, valódi funkciója így nincs, csak dizájnelemként szolgál.


Hátra jellegzetes bumeráng alakú lámpatestek kerültek, más formai játékok azonban nem dobják fel az autó kinézetét, azt hiszem, ezt nyugodtan hívhatjuk letisztult formának. A hátsó üveg felett kis légterelő idom hivatott a sportosságot hangsúlyozni, amelyre remekül rímel a lökhárító alsó műanyag betétje is.


A tavaly bemutatott i20 annál is inkább érdekes, hiszen ugyanazt a koncepciót testesíti meg, mint az egy kategóriával kisebb i10, vagyis kívül osztályának megfelelő méret mellett belül jóval nagyobb teret kínál. Ez az i20 esetében is így van, hiszen a 4 méternél alig nagyobb karosszéria bőven elég helyet nyújt négy felnőttnek, akik mögött még 326 liternyi csomagteret is sikerül varázsolniuk. Az első i30 csomagtere normál pótkerékkel csak 300 literes volt, de szükségkerékkel is csak 14 literrel több, azaz 340 liternyi csomag fért el benne. Egyszóval szép teljesítmény!


A vezetőülésben helyet foglalva kényelmes pozíciót lehet beállítani, amiben segít az állítható kormány és ülés is. Az i10-éhez hasonló műanyag kormány fogása nem olyan vészes, mint ahogy első pillantásra tűnik, bár tény, hogy a kapcsolók nélküli alapverzió kissé sivár benyomást kelt. A műszerfal elrendezése sokkal felnőttesebbé teszi az autót, mint a korábbi generáció játékossága, amiben nagy szerepet játszanak a középkonzolon vízszintesen elhelyezett légbeömlők és a rádió-klímakonzol kettőse.


A tesztautót a Hyundai jól bevált 1,2 literes benzinese mozgatta, ráadásul annak gyengébbik, 75 lovas változatában. Sokan idegenkednek egy ilyen gyenge motortól, de a tapasztalatok azért nem festenek ennyire sötét képet. A motort ugyanis úgy tervezték, hogy már viszonylag alacsony fordulaton is kellő rugalmasságot biztosít, ami 1-2 személlyel terhelten (vagyis főleg városban) bőven elegendő a forgalom ritmusának követéséhez. Attila elmondta, a rugalmasság még öt személlyel terhelten is jelentkezik, vagyis valóban jó munkát végeztek a gyár mérnökei.


Az ötfokozatú váltó finoman, könnyedén kapcsolható és a sebesség emelkedésével a zajszint sem növekszik jelentősen. Alapjáraton pedig annyira csendes az erőforrás, hogy még nyitott motorháztetővel is fülelni kellett, hogy meghalljuk a hangját. Aki pedig néha hosszabb távra is utazna, annak létezik egy erősebb 1,2-es, de ott van a száz lóerős 1,4-es is, amelyhez már hatgangos váltó is jár. És akkor még nem beszéltem a kétféle dízelről, vagy az érkező 1,0 literes turbómotorról, amelyet már mindenki nagyon vár.


Az eladások jelentős részét várhatóan kitevő Life alapváltozat már rendelkezik azokkal az alapszolgáltatásokkal, amit manapság elvárnak a vásárlók a kategóriában. A biztonsági felszereltség hat légzsákkal, menetstabilizálóval, blokkolásgátlóval és keréknyomás-jelzővel már itt is teljes, a kényelmet pedig első elektromos ablakemelők, központi zár, manuális klíma, fedélzeti számítógép, USB-vel szerelt rádió szolgálja. Emellett pedig kifejezetten szokatlan figyelmesség, hogy az egyébként fűthető és motorral állítható, a kilincsekhez hasonlóan fényezett külső tükrökbe LED irányjelző is került.



A fentiek után már alig várom, hogy hosszabb távon is ki tudjam próbálni az új i20 valamelyik változatát, hiszen a próba bebizonyította, hogy – ha korlátok között is, de – akár családi használatra is alkalmas lehet az autó, mi pedig kisbabával és a hozzá tartozó cuccokkal most igazán tökéletes próbák elé tudnánk állítani a Hyundai új üdvöskéjét.  

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei