Nem keresik a Hyundai luxusautóját


Az importmárkák előretörésével egyidejűleg a Hyundai Motor zászlóshajójának tekinthető Equus modell koreai kereslete jelentősen visszaesett az utóbbi időkben.

A Hyundai éppen a hazai piacán, Dél-Koreában szenved leginkább az Equus modelljével, hiszen annak értékesítési darabszámai több, mint negyedével estek vissza, mivel az erősödő importmárkák kínálata egyre szélesebb és egyre elérhetőbbé válnak.   


A Hyundai nemrég közzétette, hogy a luxusszedán értékesítési eredményei 28,1 százalékkal estek vissza az idei év első négy hónapjában, vagyis 2 608 új Equust vásároltak idén Dél-Koreában.


A márka az Equus 2009. márciusi bemutatóját követően egészen 2011-ig éves szinten több mint 10 ezer példányt adott el az autóból. Miután 2012 végén megjelent a modell ráncfelvarrott változata, az eladások 2013-ban 12 725-re emelkedtek. Ezek után tavaly azonban már csak 8 487 Equus talált gazdára Koreában.  


Iparági szakértők szerint az értékesítési eredmények csökkenése mögött egyértelműen az importmárkák növekvő népszerűségének köszönhető. A Hyundai pedig bízik abban, hogy a még idén megjelenő harmadik generációs Equus segítségével sikerül megfordítani a trendet és újra többen választják majd a hazai modellt.  

Forrás: english.chosun.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei