Már nálunk is elérhető a Hyundai i30 új csúcsmodellje


Közel kétszáz lóerős turbómotorjával és gazdag felszereltségével immár Magyarországon is megrendelhető az i30 Turbo.

A modellfrissítéssel egy időben új modell került a Hyundai i30 2015-ös modellpalettájának csúcsára. A márka sportos törekvéseit erősítve az i30 Turbo ideális választása azok számára, akik nagyobb teljesítményt, intenzívebb menetdinamikát kívánnak, akik számára a Turbo a többi változattól jellegzetesen elkülönülő, sportos formai elemeket kínál.


Az elkülönülés már ránézésre is egyértelmű, hiszen a Turbo optikai csomag részeként piros betétes egyedi első-hátsó lökhárítókat, LED nappali menetfényeket és fekete hűtőmaszkot visel az autó, a látványvilágot pedig a 18 collos alufelnik és a kettős hátsó kipufogóvég teszi teljessé. A hangulat belül is folytatódik, piros betétek találhatók mindenütt, a sportos üléseket és kormánybőrt is piros cérnával varrták, amely mellett a legfeltűnőbb újdonság a vadonatúj műszeregység, amely hat óránál elhelyezett mutatóival tovább erősíti a sportos hangulatot.


A motortérben a Veloster Turbo változatból már ismert 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltős benzinmotor dolgozik. Az i30 Turbo ezzel a 186 lóerős és már 1 500-as fordulattól rendelkezésre álló 265 Nm forgatónyomatékos erőforrással kereken 8 másodperc alatt éri el a százas tempót, míg a végsebessége 219 km/h.
  

Az i30 Turbo csak a praktikusabb ötajtós változatban és egyetlen, de annál bőségesebb felszereltségi szinttel érkezik Magyarországra. A Hyundaitól megszokott, a térdlégzsákot is magában foglaló teljes biztonsági arzenál mellett többek között olyan tételek is az alapfelszereltség részét képzik, mint az adaptív kanyarkövető rendszerrel ellátott bi-xenon fényszórók, az alumínium pedálsor, az elektromos vezetőoldali ülésállítás, fűthető első ülések és kormánykerék, automatikus fényszórók és első ablaktörlők, LED hátsó lámpatest, stb. Mindezekkel együtt az autó jelenleg 6 649 ezer forintos akciós áron vásárolható meg.



A 118 ezer forintos metálfény és a 375 ezer forintért kínált panoráma napfénytető mellett további két csomagot kínál a Hyundai az autóhoz. A Navigációs csomag a 7 évig ingyenesen frissíthető integrált navigációs és audiorendszer mellett tolatókamerát kínál 325 ezer forintért, míg a 295 ezer forintért kínált Smart Key Turbo csomagban a kulcsnélküli rendszer mellett világítással felszerelt, króm külső kilincsek, automatikusan behajtható, indexes külső tükrök és tolatókamerával ellátott belső tükör is jár.

Forrás: hyundai.hu

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei