A Hyundai legyőzte a Volkswagent Kínában


A legfrissebb felmérés szerint a Volkswagen és a General Motors autóit is megelőzve a Hyundai Motort tartják a legjobb tömeggyártónak Kínában annak ellenére, hogy a koreai vállalat eladásai az első negyedévben visszaestek

A kínai Ipari és Információ-technológiai Minisztérium által létrehozott China Brand Power Index idei felmérésében a korábbiakhoz hasonlóan az ország 30 városának 11 500 kínai autóvásárlóját kérdezték ki, amelynek alapján a legjobb kínai márka a BYD vállalat lett, amellyel megelőzte a Toyota és a Ford helyi közös vállalatait is, a legjobb globális tömegmárkának pedig a Hyundait választották meg.  

Az autógyártók nagy igyekezettel küzdenek minél magasabb piaci részesedést szerezni Kínában, ahol milliónyian határozzák el magukat életükben először egy új autó vásárlására és több mint 70 márkából válogathatnak. A Hyundai az idei év első három hónapjában most első alkalommal több járművet értékesített itt, mint a Ford.


A Volkswagen megítélését jelentősen rontja, hogy a márka kínai vállalata nem fordított kellő figyelmet néhány modelljénél előforduló motorolaj-szivárgásra és emiatt csak akkor kért nyilvánosan bocsánatot, amikor a kínai központi állami televízió egy leleplező műsort készített az ügyről.  

Forrás: bloomberg.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei