Harmadik helyen a Hyundai a fejlődő országokban


A tavalyi eladási adatok alapján a Hyundai csoport már a harmadik helyen áll a világ négy legjelentősebb fejlődő autópiacán.

A legfrissebb jelentések szerint tavaly a Hyundai és Kia márkákat magában foglaló Hyundai csoport a harmadik helyet szerezte meg a négy legfontosabb fejlődő piacon, azaz a Brazíliát, Oroszországot, Indiát és Kínát tömörítő ún. BRIC országokban. A jelentős teljesítmény a vállalat azon erőfeszítéseinek köszönhetőek, amely a bővülő helyi termelés segítségével gyorsan tudtak reagálni a helyi piacok hirtelen növekvő igényeire.     


A japán Fourin kutatóintézet legfrissebb havi jelentése szerint a Hyundai csoport összesen 2,81 millió járművet értékesített a BRIC országaiban tavaly, amely 9,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbiakat. Ezzel a teljesítményével a márkacsoport a harmadik helyen áll a 4,41 millió autót értékesítő Volkswagen és a 4,13 milliós darabszámmal büszkélkedő General Motors mögött. A koreai kettős maga mögé utasította a Renault-Nissan csoportot, amely 2,02 millió, illetve a Toyotát is, amely csupán 1,47 millió autót tudott értékesíteni ezekben az országokban.

A 9,1 százalékos éves bővülés az egymillió autó felett értékesítő vállalatok között a második legnagyobb eredmény, hiszen a Honda még a Hyundainál is nagyobb, szám szerint 10,6 százalékos növekedést regisztrált.  


A világ ötödik legnagyobb autógyártójaként a Hyundai főként Kínában teljesített jól, ahol összesen 1,77 millió autót sikerült értékesíteniük. A rangsorban 410 ezerrel India, majd 380 ezerrel Oroszország, míg 260 ezerrel Brazília követi a listán. A szakértők szerint a koreai autógyártók azért szerepelnek olyan jól a BRIC országaiban, mert aktívan bővítették helyi termelési kapacitásaikat, így hatékonyabban és gyorsabban tudtak megbirkózni a növekvő kereslettel és változó vásárlói igényekkel.  

A Hyundai évente 600 ezer autót képes gyártani Indiában, míg a kínai gyárakban minden évben 1,05 millió autó készül el. A márkának Oroszországban van egy 200 ezres, míg Brazíliában egy 180 ezres éves kapacitású összeszerelő üzeme. A Kiának jelenleg három üzeme működik Kínában, ahol évente összesen 740 ezer jármű készül.  

Forrás: yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei