Ausztráliában a Hyundai Accent lehet az i20 helyett


A Hyundai tervei szerint az i20 előző szériájának kifutását követően az Accent egy olcsóbb változatával helyettesítik a modellt Ausztráliában.

Az új generációs i20 európai megjelenésével egy időben a Hyundai Motor Australia ügyvezetője, John Elsworth bejelentette, hogy a számukra megfelelő, Törökországban gyártott típus csak versenyképtelen árakon juthatna el a kontinensre, így rövid időn belül az öregedő Accent modell képviselheti a márkát a kisautók között.  

A végleges döntés ugyan csak az év közepén várható az ügyben, mivel egyelőre még pontosan tisztázni kell az lehetséges árazási és specifikáció kérdéseit. A gyenge ausztrál dollár tovább gyengíti az új i20 esélyeit, hiszen az autó konkurensekhez igazított magas felszereltséggel rendelkezik.


Habár az új i20 a most kifutó első generációhoz hasonlóan Indiából is érkezhetne, az ottani változat hiányos biztonsági felszereltsége nem elégséges a a HMCA által elvárt ötcsillagos ANCAP törésteszt-eredménnyel. Az i30 ausztrál bevezetésekor Elsworth ugyan úgy nyilatkozott, nem mondtak le még teljesen az új modellről, de arra is célzott, hogy az Accent léphet az i20 helyébe.

„Az egyik lehetőség az Accent, amit vizsgálunk, de emellett keressük a megoldást az árcsökkentésre is.” – mondta, majd hozzátette: „Továbbra is sok kisautót szeretnénk eladni. Nagyon nehéz lenne, ha kiesnénk ebből a szegmensből, mert ez szükséges a további fejlődésünkhöz. Emiatt továbbra is szükségünk van kisautókra.” Úgy tűnik, a HMCA tárgyalásokat kezdett a koreai anyavállalattal az Accent árával és felszereltségével kapcsolatban.  

A jelenleg futó Accent modell négy- és ötajtós változatban, 1,6 literes motorral 2011. közepe óta kapható Ausztráliában, 16 990 dolláros áron. Ezzel szemben a jelenlegi alap i20 már 15 590 dolláros áron elérhető. Lehetséges, hogy a vállalat több variáció között azt is fontolgatja, hogy behozza az Accent 1,4 literes változatát, amely motor a mostani i20-ban is megtalálható.   


„Először mennyiségi és profitcélokat kell meghatároznunk” – mondja Elsworth. „Az Accenttel kapcsolatos döntés két-három hónapon belül várható. Többféle forgatókönyvön dolgozunk a HMC-vel közösen… meglátjuk, mit tehetünk. Jelenleg az indiai, európai gyárakkal és a koreai központtal is foglalkozunk… és a gyenge ausztrál fizetőeszköz miatt közeledünk ahhoz a ponthoz, ahol már nincs több mozgásterünk.”

Ha nem találnak megoldást a kérdésre, az i20 elvesztése jelentős csapás volna a HMCA számára. Habár a mostani generáció már 2009 óta fut, az i20 tavaly 14 797 darabos eladásával mégis a legjobban fogyó kisautó volt Ausztráliában, 1 500 darabbal megelőzve a jóval frissebb Mazda2 modellt is.

Forrás: goauto.com.au

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei