Új elnök a Hyundai Motor Europe élén


A Hyundai új elnököt nevezett ki európai központjának élére, így a jövőben Hyung Cheong Kim lesz felelős a vállalat üzleti víziójáért, illetve a központ vezetőségén keresztül felügyeli a 30 ország kiterjedő régiós hálózat teljesítményét.  

Kim kinevezésével egy időben a korábbi elnök, Byung Kwon Rhim visszaköltözött Szöulba, ahol a Hyundai Motor Company Nemzetközi Értékesítési részlegét vezeti majd.

„Rhim úr vezetése alatt a vállalat fontos minőségi lépéseket valósított meg Európában, így megtiszteltetés most számomra, hogy én vezethetem tovább az európai üzletet” – mondta Kim a kinevezésekor. „Alig várom, hogy együtt dolgozhassak csapatunkkal és üzleti partnereinkkel azon, hogy folyamatosan fokozzuk a figyelmet a Hyundai márka iránt, fejlesszük vásárlóink élményeit és fenntartsuk növekedésünket az európai piacokon” – tette hozzá.


Kim a Hyundai Motornál kezdte pályafutását Dél-Koreában. Az elmúlt 29 év során elsősorban a Nemzetközi Ügyek részlegén dolgozott olyan globális központokban, mint az Egyesült Államok és Kanada.

A Hyundai Motor Európában az eddigi legjobb eredményét érte el az első negyedévben, amikor eladásai 9,7 százalékkal 119 855 darabra növekedtek.  

Forrás: hyundaipressoffice.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei