Harmincasoknak szervez tesztvezetést a Hyundai


A Hyundai legújabb koreai tesztvezetési rendezvényén elsősorban a harmincas korosztályt várja, ahol a résztvevők a vadonatúj Hyundai modelleket vethetik össze a konkurenseikkel.

A Hyundai három hónapon keresztül várja azokat a harmincas éveikben járó érdeklődőket, akik a Hyundai vadonatúj i30, Tucson és Genesis modelljeiket vezethetik, de ezen felül összehasonlíthatják azokat a konkurens német gyártók, köztük a Volkswagen Golf és Tiguan, valamint a BMW 520d, 528i modellekkel.

A Hyundai koreai honlapján keresztül várja az érdeklődők jelentkezését, akik közül 336 főnek adatik meg a lehetőség, hogy április 23 és július 23 között az ország hét helyszínén összesen 24 alkalommal tesztelhessék az autókat. Minden alkalom három napig tart majd.  

Az esemény a Hyundai azon törekvése alapján zajlik, amelynek során szeretnék ismét 70 százalék fölé tornászni a Hyundai csoport utóbbi időkben megcsappant piaci részesedését a hazai piacon. Az akció középpontjában azért a harmincas korosztály áll, mert a kutatások szerint Dél-Koreában ilyen idősen vásárolnak maguknak először autót az emberek. Az első autó élménye pedig jelentősen befolyásolja az egyén további járműválasztásait.


Azok, akik elsőként koreai márkájú autót vásárolnak, általában továbbra is kötődnek a márkához. Ugyanígy, ha valaki elsőként egy importált márkával találkozik, az később másik importautót választ majd. „Ha még több harmincas ügyfelet veszítünk el, félő, hogy a piaci részesedésünk még tovább esik” – mondja a Hyundai Motor szóvivője.

Az importált autók térnyerése továbbra is jelen van Dél-Koreában, ahol népszerűségüket az utóbbi hónapokban a korábbinál is elérhetőbb áruk és szélesebb modellkínálatuk is elősegítette.

Forrás: chosun.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei