Harminc éves lett a Hyundai Sonata


A Hyundai ezen a héten ünnepli a középkategóriás Sonata modelljének 30. évfordulóját, hiszen az első szériát éppen 1985 tavaszán mutatták be Dél-Koreában.

A típus jelentős mértékben segítette az autógyártó hazai és globális növekedését mind értékesített darabszám, mind pedig hírnév tekintetében. Az elmúlt harminc év során a Sonata hét generációjából több mint 7,3 millió példány talált gazdára.

Az eredetileg még hátsókerék-meghajtású Sonata az 1988-ban bemutatott második generációjánál áttért az elsőkerék-meghajtásra, amely Korea első teljesen önállóan fejlesztett modelljeként vált híressé. A harmadik generációval több technológiai újítás is bemutatkozott, így az automata külső tükrök és a blokkolásgátló rendszer, míg a negyedik széria már saját fejlesztésű új motorokkal büszkélkedhetett.  


2004-re már komoly globális tervekkel érkezett meg az ötödik Sonata, amely európai formavilágot és széleskörű biztonsági felszereltséget is kapott. A nemrég leváltott hatodik generáció elsőként viselte magán a Hyundai Folyékony Szobrászat formafilozófiáját, amelynek köszönhetően soha nem látott szintre emelkedtek a Sonata eladásai. Ráadásul itt mutatkozott be először a hibridváltozat is.  

A Sonata jelenlegi hetedik generációjának formavilágát tovább finomították és hozzáigazították a vállalat jelenlegi formanyelvéhez. 2015-ben a Hyundai az eladások fokozására csökkentette a modell árát és javítottak a felszereltségen is.  


„A Sonata nemcsak az Egyesült Államokban, de a világ minden táján nagyban hozzájárult a Hyundai növekedéséhez” – mondta Dave Zuchowski, a Hyundai Motor America vezetője. „Az elmúlt 30 év során mindig úgy fejlesztettük és finomítottuk a Sonatát, hogy az megfeleljen vásárlóink igényeinek. Idén nyáron a Sonata modellcsalád az új Plug-in Hybrid modellel bővül, így pedig mindenki számára megfelelő modellt tudunk majd kínálni.”

A Hyundai Sonata történelmi eladásainak nagyjából egyharmadát az amerikai piac teszi ki, vagyis több mint 2,3 millió darabot adtak el eddig az ország 50 államában. Ezen belül több mint 80 ezer hibrid is elkelt.


Forrás: leftlanenews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei