Az amerikai Hyundai szalonok majdnem fele megújul


Dave Zuchowski, a Hyundai értékesítési vezető-helyettese szerint az USÁ-ban meglévő 570 kereskedésből 231 egységet összesen 358 millió dolláros értékben újítanak fel.

A frissítésre még ebben az évben kerül sor annak érdekében, hogy az új szalonok megfeleljenek a márka által elvárt nemzetközi előírásoknak.

„Az elmúlt időben nem nagyon gyakoroltunk nyomást a kereskedőinkre, hogy egységes márkaképet alakítsunk ki a szalonok kialakításánál.” – mondta Zuchowski. „Most azonban a márka megerősödésével kifizetődőnek tűnik a kereskedőknek a beruházás..    

Kívülről a márkakereskedések falait olyan anyaggal vonják be, amely csiszolt alumínium benyomását kelti és ezen túl kék túlnyúlást is tartalmaz majd. A kereskedésben több újítás mellett új világítás és hyundai márkájú kivetítők is megjelennek.

A kereskedők egy listáról választhatják ki a külső és belső változtatások körét, attól függően, hogy kinek mit enged a költségvetése.

Zuchowski szerint további 150 kereskedés szorul felújításra, és ösztönzik ezeket a kereskedőket is, hogy végezzék el a felújításokat.

Kényszerítik-e a kereskedőket a változtatások elvégzésére? Zuchowski szerint eddig pozitív a kereskedések reakciói: „Egyelőre nem ütköztünk ellenállásba. Alapvetően azt mondjuk: milliárdokat fektettünk be olyan termékek fejlesztésébe, amelyek igazán versenyképesek és világszínvonalúak. Tegyünk egy lépést azért is, hogy a kereskedéseink külleme is világszínvonalú és versenyképes legyen.”

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei