Lemondott a Hyundai társügyvezetője


A Hyundai nyilatkozata szerint a vállalat társügyvezetője, Steve Yang személyes okokra hivatkozva távozik posztjáról. Yang szerepkörét a továbbiakban megosztva látják el a hazai, illetve nemzetközi értékesítési vezetők, vagyis Kim Choong-ho és Kim Seung-tack.

Néhány elemző a lépés hátterében a Hyundai nemzetközi értékesítési eredményei és profilnövekedésének szándékát látják. „A nemzetközi értékesítés és termelés növekedésével a Hyundainak szüksége van egy nemzetközi irányítóbázisra.” – mondta el a Reutersnek Ko Tae-bong elemző. A makrogazdasági bizonytalanság miatt egyetlen személynek igen nehéz átlátnia mind a nemzetközi, mind a hazai üzletet.

Az októberben 58-dik életévét betöltő Yang egészségügyi okokra hívatkozva lépett vissza, ám tanácsadóként továbbra is segíti a Hyundai munkáját. Később az autógyártó vállalati tanácsa új ügyvezetőt fog választani.

Yang szerepe a Hyundainál (és a KIÁ-nál) a mindennapi üzletvitel volt amióta 2009-ben ezt a posztot betöltötte. 2005-ben az ő értékesítési vezetésével sikerült rekord értékesítési eredményt elérnie az indiai piacon.

A Hyundai elnöke és társügyvezetője, Chung Mong-koo nevéhez kötődik az autógyártó mostani sikeressége a minőségi szint emelésével és vasfegyelemmel, illetve militarista vállalati kultúrájával. A Hyundai részvényei 21 százalékot emelkedtek idén, és az új Elantra, illetve Sonata modellek a Honda Civic és Toyota Camry modellektől vettek el piaci szeletet.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei