Hyundai gyár létesülhet Ukrajnában


A Hyundai arról tárgyal az ukrán kormánnyal, hogy egy autógyárat létesítsen az országban, amely az első külföldi autógyár lenne keleti szomszédunknál.

Az egyik ukrán lap adott hírt arról, hogy a koreai Hyundai vállalat egy új autógyár megépítéséről tárgyal az ukrán vezetéssel, ahol a gyártó kisbuszait és teherautóit kívánja összeszerelni. Igaz ugyan, hogy Ukrajnában nincs nagy kereslet ebben a szegmensben, ám a gyártó a termékeit elsősorban az EU-n belül, illetve Oroszországban kívánja értékesíteni.

Boris Kolesnyikov miniszterelnök-helyettes szűkszavú nyilatkozata szerint az ukránok egy meg nem nevezett délkelet ázsiai autógyártóval tárgyalnak egy, az országban létesítendő összeszerelő üzemről. nem nevezte meg a céget, amellyel tárgyaltak, ám azt elárulta, néhány helyet már ajánlottak az üzem helyszínéül, ahol évi 150-200.000 darab kisbusz és teherautó készülne. „December közepén kerülhet sor a megállapodás aláírására. Az üzem építése kb. 18 hónapot vesz majd igénybe.” – tette hozzá.

Amennyiben megvalósul a projekt, abban az esetben a hyundai üzem lesz az első külföldi autógyár beruházás ukrán területen. Eddig csupán ukrán partnereken keresztül folyhatott a termelés. Éppen ezért van sok autógyár Oroszországban, a Hyundai mellett a Toyota, Ford, Renault-Nissan, PSA Peugeot Citroen,Mitsubishi, Chevrolet és Opel.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei