Ötcsillagos Veloster


A koreai autógyártó egyik legdögösebb négykerekűje, a Hyundai Veloster sokak számára meglepetésszerűen öt csillagot szerzett az Euro NCAP töréstesztjén.

Felnőtt védelem:


Az utastér a frontális ütközés során stabil maradt . Mindkét elöl helyet foglaló jó minősítésű  a védelem, kivéve a lábszárak területén, ahol csupán elfogadható eredmény született. A bábúk jó védelmet érzékeltek a térdeknél mind a vezető, mind az utas oldalán. A Hyundai Veloster megmutatta, hogy ugyanolyan védelem érhető el az utas, illetve a vezetői oldalon, illetve különböző ülésbeállítások esetében egyaránt  


Az oldalütközésnél minden testfelületet megfelelő védelem ér, így az autó maximális minősítést kapott. 


A hátsó ütközésnél az ülés és fejtámla szintén megfelelő védelmet biztosít a bent ülők számára.

Gyermekvédelem:


A Veloster csupán néhány pontot vesztett a három éves gyerekbábu előrelendülő testének védelme körüli minimális hiányosság miatt, ám az előrelendülés még így sem volt túlzott, az oldalütközés esetében mindkét bábut megfelelő módon védi a rendszer, amivel minimálisra csökken a sérülés kockázata. Az utasoldali légzsák kikapcsolható, így fordított helyzetben is rögzíthető gyermekülés az első ülésen. A vezető számára pontos jelzést ad a jármű a légzsák állapotáról, illetve a fordított helyzetben történő gyermekülés beszerelésének légzsákkal kapcsolatos veszélyeiről.

Gyalogosvédelem:

A Veloster első lökhárítójának, illetve a motorháztető első részének kialakítása egy jónak, vagy határesetnek mondható egy esetleges gyalogosgázolás során. Egy gyermek gázolása  esetén a motorháztetőre csapódó fejet a Veloster néhány helyen jól védi, míg máshol kevéssé jó a védelem. Felnőtt gázolása esetén a fej védelme elég gyenge.

Biztonsági rendszerek:


Az ESP szériafelszereltség minden Velosterben, ahogy alap a biztonsági öv bekötésére figyelmeztető jelzés az elöl ülők számára is. Sebességkorlátozó nem jár a modellhez.

A Veloster töréstesztje videón:


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei