Kémfotón a KIA TAM elektromos változata



Habár be kell látnunk, hogy a KIA, illetve a Hyundai elég későn ébredt rá arra, hogy a hibridtechnológia a 21. század egyik legjelentősebb autóipari fejlesztési iránya, mostanában mégis úgy tűnik, behozták lemaradásukat.

Mindkét márka bemutatta már első hibrid járművét, az Optima, illetve a Sonata modellek környezetbarát változatait, amelyek már kaphatóak az Egyesült Államokban, igen szép értékesítési eredményt produkálva.

Habár későn léptek be a hibrid versenybe, a Hyundai-KIA Automotive Group ambiciózus tervei szerint a bolygó leginkább környezetbarát autógyártójává kíván fejlődni. Ahhoz azonban, hogy ez valóra válhasson, mindkét autómárka alacsony károsanyag-kibocsátású, vagy épp nulla kibocsátású járművek széles választékának bemutatását tervezi, amelyek házon belüli környezetbarát technológiákat használnak fel.

Korábban már beszámoltam arról, hogy a stratégiai felosztás szerint a Hyundai a hibrid és üzemanyagcellás technológiák irányában fejleszti modelljeit, míg a KIA az elektromos járművek irányába fejleszt.

A KIA első ilyen teljesen elektromos járműve minden bizonnyal az új TAM kei-car lesz amely még az év vége előtt be is mutatkozhat.  A KIA Picantora épülő 2013-as TAM elektromos motorja a modern lítium-polimer akkumulátorokból nyeri az energiáját.

A KIA ebből az új modellből évi 2.000 darab eladását tervezi és eltökélt szándéka az export is. A kereslettől függően a termelt mennyiség akár 5.000 darabig növelhető.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei