Pedálos Azera


Sokféle igazán szórakoztató városi marketingkampányt láthattunk már, ám semmi sem ér fel azzal, amit legutóbb a Hyundai kínai csapata összedobott azért, hogy az új Azerát reklámozzák.

A képzett művészekből álló csapat egy teljes életnagyságú, pedálhajtásos példányt készített a négyajtós modellből, amelynek váza fémből, műanyaglapokból készült. Ezek után beleültek és körbepedáloztak a városban, az ámuló közönség legnagyobb megdöbbenésére.  

Nem tudni, hivatalosan kik vettek részt ebben az akcióban, illetve arról sincs információ, mit kezd most a kínai cég a pedálhatásos autóval. Úgy véljük, egy kis átalakítással tökéletes verseny-szappantartó válhatna belőle, ám az is biztos, hogy vétek volna elherdálni ezt a gyönyörű kreációt.

A pedálhajtásos Azera elkészítéséről és a nézelődők reakcióiról az alábbi videók tanúskodnak.  



Forrás: autoblog.com 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei