A Hyundai kiállta az idők próbáját



1991. ősze, Németország. Az IAA autószalonon egy ismeretlen koreai márka modelljei is kiállításra kerültek. A Hyundai akkori vezetője azt nyilatkozta az újságírók kérdéseire, hogy „autóink németországi bemutatása óriási kihívást jelent”.

Az 1991. évi Frankfurti Autókiállításon Se-yung Chung azt is hozzátette: „Ha ezen a piacon sikeresek tudunk lenni, akkor sikeresek lehetünk bárhol a világon.” Úgy tűnik, a Hyundai márka kiállta az idők próbáját, sőt még a most gyengélkedő autóipari helyzetben is erős tudott maradni. Miközben az Opel az életben maradásért küzd, a Peugeot pedig gyárbezárásokra kényszerül, a koreaiak lendülete töretlen.

„Nagyon jól megy a Hyundainak világszerte, különösen Németországban.” – mondja Markus Schrick, a Hyundai Motor Deutchland GmbH vezetője. Az 52 éves úr korábban a Ford, Audi és Toyota kötelékében dolgozott korábban, mielőtt idén márciusban átvette a korábbi ügyvezetőtől a Hyundai irányítását. Miközben a németországi járműeladások január és október között 1,6 százalékkal 2,6 millió darabra zsugorodott, ugyanezen időszak alatt a Hyundai majdnem 15 százalékkal több, 84 ezer autót helyezett forgalomba, amellyel a koreai márka immár a piac 3,2 százalékát tudhatja magáénak.


Schrick szerint a koreai márka sikerének titka az elmúlt néhány évben bevezetett európai tervezésű modellekben rejlik. Ezek közül kiemelkedik az ix35, amelynek eladásai az év első 10 hónapjában 50 százalékkal emelkedtek, így a Hyundai ranglistán második helyre került a márciusban bevezetett és azóta 16 ezer példányban elkelt második generációs i30 mögött. Schrick szerint idén a márka eladásai meghaladhatják a 95 ezres darabszámot, amely több, mint amit előzőleg idénre terveztek. 2011-ben 86700 új Hyundai kelt el Németországban, míg idénre 90 ezer autó eladását tervezték.  

Az elkövetkező évben azonban megpróbálják lassítani ezt a tempót. „A 2011-es és 2012-es értékesítési robbanás után figyelmünket elsősorban arra fordítjuk, hogy meghatározott modelljeinket megszilárdítsuk a piacon.” – jelentette ki Schrick. A piac rendkívüli nehézségek elé néz és pont ezért csak egy „enyhe növekedés” várható.

Jövő ősszel új központba, Offenbachba költözik a németországi központ, ahol eddig több, mint 100 alkalmazottal az Európa központ működött. A költözést a Hyundai anyacége döntötte el, amely az év elején átvette a korábbi importőrtől, az Emil Frey csoporttól a behozatal jogát, így most a koreai cég teljes körűen végzi az importtevékenységet.


A jelenlegi bázison 180 alkalmazott dolgozik, Schrick szerint 60-70 százalékuk a cég alkalmazásában marad a költözést követően is. „Nemrég tettünk egy rendkívül vonzó ajánlatot a dolgozóinknak azért, hogy velünk együtt költözzenek Offenbachba.” – mondja az ügyvezető. Az alkalmazottaknak év végéig el kell dönteniük, jönnek vagy maradnak. A döntést elősegítendő, a cég pénzügyi segítséget nyújt a költözéshez, valamint 9 százalék fizetésemelést is kapnak az Offenbachba költöző munkatársak, mivel Frankfurt térségében magasabbak a lakásbérleti költségek. Azok, akik úgy döntenek, nem költöznek, megfelelő mértékű végkielégítésre számíthatnak.    

„Az importőri tevékenység átvétele szorosabbá teszi a kapcsolatot a konszernnel, amelynek következtében nagyobb hatást gyakorolhatunk a piacra.” – mondja Schrick. „Az információáramlás gyorsabbá válik, így könnyebben tudunk reagálni a piaci változásokra, pl. termék-, vagy marketingkampányok esetében, amelyeket a gyártó támogatni fog. A nagyobb beruházásokról is sokkal könnyebben születhet döntés.” – magyarázza az ügyvezető. „Németország Európa legnagyobb piaca a Hyundai számára. Mind az Európa-központban, mind a koreai központban keresik a kapcsolatot velünk és meghallgatják a véleményünket.”


Amikor a Hyundai 1991-ben megjelent a német piacon, távol-keleti különlegesség volt, amely olcsó árával tudott hódítani. „Mára a Hyundai túlnőtt a másodosztályon és immár dinamikusan fejlődő, komoly világjátékossá vált, olyan versenytársakkal, mint a VW, Opel vagy Ford.” Tavaly a rendkívül jövedelmező Hyundai Motor Company 12 százalékos bővüléssel négymillió autót értékesített világszerte, így a bevétel 16 százalékkal 52,5 milliárd euróra, míg a tiszta nyereség 35 százalékkal 5,5 milliárd euróra emelkedett. A Kia testvérrel együtt így összesen 6,6 millió autót adtak el, amellyel immár az ötödik legnagyobb autógyártóvá vált a konszern. Idén a Hyundai-Kia várhatóan több, mint 7 millió autót fognak értékesíteni világszerte.

A CAR kutatóintézet és a Duisburg-Essen Egyetem egybehangzó elemzése szerint a koreai cégcsoport az évtized végére akár a világ legnagyobb autómárkájává nőheti ki magát. „A Hyundai-Kia cégcsoportnak még kell pár év, hiszen még messze van a csúcs.” – mondja Ferdinand Dudenhöffer. „Ám 2020-ra már felérhetnek a VW és a Toyota szintjére, így a verseny továbbra is szoros lesz.”

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei