Rhys Millen kiárusítja Hyundai versenyautóit



Nemrég a Hyundai bejelentette, hogy kivonul az amerikai versenysportból, Rhys Millen új autós szponzort keres, így megválik a sikereket hozó Hyundai versenyautóitól.  

Csupán egy hónappal azután, hogy Rhys Millen egy különlegesen felkészített Hyundai Genesis Coupe kormánya mögött megdöntötte a Pikes Peak hegyi verseny rekordját, a koreai autógyártó bejelentette kivonulását az észak-amerikai versenysportokból.


„Jelenleg tervezzük, hogyan használjuk fel a 2013-ra tervezett marketing keretünket és úgy határoztunk, ideje visszalépni a motorsporttól.” – mondta Derek Joyce, a Hyundai munkatársa.

A döntés nyomán az RMR versenycsapat fő szponzor nélkül maradt, így úgy döntöttek, eladják a versenyautókat, amelyek között ott van mindkét RMR 2011-es Hyundai Veloster Turbo Global RallyCross versenyautó tartalék alkatrészekkel és extrákkal.  


Ám ha valaki igazi különlegességre vágyik, az RMR áruba bocsátja a 2001-es Hyundai Accent WRC EVO 3,5 modellt is, mint tartalék, illetve donor autó. Akárcsak a Veloster Turbo autók, ez az autó is egy csomó tartalék alkatrésszel kerülhet új gazdájához.  

Mindhárom járművet 2013. január elsejétől lehet megvásárolni, amikor is hivatalosan is lejár a Hyundai szerződése. A Velosterek árát csak komoly érdeklődés esetén hajlandóak elárulni, ám minden bizonnyal magasabb összeg szerepel majd az árcédulán, mint azAccent WRC Evo 135 ezer dolláros kikiáltási ára.   

Forrás: motorauthority.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei