A Nürburgring mellett épít tesztcentrumot a Hyundai



A koreai Hyundai 2012. közepén kezdte meg építeni saját 5,5 millió eurós tesztcentrumát a Nürburgring szomszédságában található ipari parkban, amelyben a szériaérett modellek ellenőrzését és új projektek kifejlesztését végzi majd.

A versenypálya szomszédságában található 20 hektáros ipari területen szinte csak olyan vállalatok telepedtek meg, amelyek tevékenysége a zöld pokolként is emlegetett Nürburgringhez kapcsolódik. Ezekhez kapcsolódik most a Hyundai, amely 2012. nyarán kezdte meg építeni saját tesztközpontját.


Az 5,5 millió euróból felépülő létesítménybe a Hyundai Motor Europe Techical Center GmbH költözik majd, ahol a műhelyek mellett irodák és egy kilátó is épül majd. a koreai autóipari vállalat ezzel a lépésével kiterjesztheti a versenypályán folytatott tesztprogramjait, amelynek keretein belül a jövő Hyundai modelljeinek szériaérettségét ellenőrizhetik.  

„Egy olyan nemzetközi nagyvállalat, mint a Hyundai betelepülése bizonyítja az ipari park létjogosultságát. Továbbá azt is jelzi, hogy az aktuális negatív hozzáállás ellenére a Hyundai bízik a pálya jövőbeni lehetőségeiben és azokat ki is szeretné használni.” – mondta Hermann-Josef Romes, az ipari park közös testületének képviselője.  


A német sajtóban felröppent nemrég ugyanis annak híre, hogy bezárják a híres versenypályát, ám ez nem riasztja vissza a Nürburgring szomszédságában frissen megtelepült vállalatokat, amelyek között olyan nagy nevek találhatóak, mint a GM, Aston Martin, Jaguar, Bridgestone, Dunlop, Kumho, Yokohama, ZF Sachs, stb.  

Forrás: volksfreund.de

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei