Újabb kémfotókon az i10



A Hyundai nemcsak a Genesis luxusautó következő generációján dolgozik, hanem a paletta másik oldalán álló i10 miniautó új változatát is gőzerővel fejlesztik.


A Hyundai i10 jelenlegi generációját még 2007. októberében mutatták be a nagyközönségnek. Azóta azonban jócskán eljárt az idő felette, hiszen a Hyundai azóta minden évben újabb modellekkel rukkolt elő, valamint megjelent az egész márkaarculatot meghatározó Folyékony Szobrászat dizájnfilozófia is. Habár a kisautót a 2011-es modellfrissítéssel megpróbálták közelebb hozni az új formanyelvhez, ez csupán részlegesen orvosolhatta a problémát.


Az új generációt nemrég kezdték országúti körülmények között is tesztelni, természetesen vastag álca alatt, amely jól eltakarja az új modell formai részleteit. A legutóbbi felvételek is ilyen körülmények között készültek az autóról.


A takaróelemek ellenére könnyen felismerhető, hogy az új generációs i10 modell mind széltében, mind hosszában enyhén növekedni fog, valamint az is észrevehető, hogy az autó túlnyúlásai mintha rövidebbek lennének a jelenlegi modellénél, amely vélhetően jót tesz majd a stabilitásnak.


Az eddig kizárólag Indiában gyártott i10 a generációváltással Európába már Törökországból érkezik majd, ahol már folyik a nagyobb i20 és Accent sorozatgyártása. A Hyundai hatalmas befektetéssel bővíti ezen üzem kapacitását annak érdekében, hogy az eddig gyártott modellek mellé bekerülhessen az i10 is.  


Az új modell várhatóan 2013. őszén, a jövő évi Frankfurti Autószalonon mutatkozhat be a nagyközönségnek.

Forrás: autoweek.nl

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei