A Hyundai közel félmillió dollárt gyűjtött a hokisoknak



A Hyundai Auto Canada bejelentette, hogy a nemrég életre hívott Hyundai Hockey Helpers (HHH) programjában több, mint 420 ezer dollárt sikerült összegyűjteni a hátrányos helyzetű fiatalok sportcéljainak eléréséhez.

A Hyundai a KidSport Canada nonprofit szervezettel karöltve létrehozott programjában azon 18 év alatti fiataloknak igyekszik segíteni, akik anyagi körülményeik miatt nem képesek megfizetni a sporteszközök, regisztrációs díjak összegét.  

A HHH program szeptemberben indult útjára azzal a céllal hogy idén legalább ezer fiatalnak segíthessen, ám az időközben összegyűlt támogatás 1817 fiatal sportolását tudta finanszírozni. A program részeként októberben a kanadai Hyundai kereskedők saját közösségükben is szerveztek gyűjtőakciókat, így a Hyundai Hockey Helpers Month eredményeképpen összegyűjtött 420 ezer dollár a KidSport szervezetén keresztül még több gyerekhez juthat el. A Hyundai torontói márkakereskedése gyűjtötte a legtöbbet, összesen 15 ezer dollárral járult hozzá az akcióhoz.

„ennél büszkébb már nem lehetek kereskedőinkre.” – mondta Steve Kelleher, a Hyundai Auto Canada elnök-vezérigazgatója. „Az erőfeszítéseik közvetlen eredményeként több ezer gyermek életét tehetjük megérdemelten szebbé azzal, hogy lehetőséget biztosítunk számukra ahhoz hogy hokizzanak. Remélem, a továbbiakban még ennél is több gyermek számára tudjuk a HHH programján keresztül ugyanezt biztosítani. Köszönöm mindenkinek az odaadó segítséget.”  

Dawn MacDonald, a KidSport igazgatója is osztozik Kelleher büszkeségében. „A KidSport célja, hogy egyetlen gyermek se vesszen el a süllyesztőben. A Hyundai-jal együttműködve képesek vagyunk hátrányos helyzetű gyermekek ezreinek megadni a szervezett sportban való részvételt annak minden előnyével együtt.”

Forrás: autos.ca

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei