Bemutatkozott a megújult Hyundai Santa Fe


A Hyundai Motor tegnap Dél-Koreában bemutatta a Santa Fe frissített, Santa Fe Prime névre keresztelt változatát azzal a szándékkal, hogy az új modell ismét az ország legkelendőbb terepjárójává váljon.  

A Santa Fe még 2000-ben jelent meg a Hyundai kínálatában, a harmadik generáció pedig 2012. óta kapható világszerte. A vállalat közleményében elmondta, a frissítés elsődleges célja volt, hogy a modell megfeleljen az Euro 6 emissziós normáknak, de emellett új biztonsági és kényelmi berendezésekkel is gazdagították az autó felszereltségét. A Hyundai Motor azt reméli, hogy az új modellel visszacsábíthatja azon ügyfeleit, akik a tavaly augusztus óta kapható Kia új Sorentoját választották.  


A Santa Fe modell évekig a legkelendőbb terepjáró volt Dél-Koreában, ám az eladások idén esni kezdtek, miután az új Sorento megjelent a piacon. A Hyundai 28 533 darab Santa Fét adott el idén májusig, ám tavaly ugyanebben az időszakban még 36 190 autó kelt el. Eközben a Sorento eladásai szárnyalnak, idén májusig 31 655 darab talált gazdára.


A Hyundai nem szeretné, ha terepjárójának eladásai visszaesnének, mivel a modell nagyon fontos szerepet tölt be a helyi és nemzetközi piacokon is. Tavaly a 2015-ös Santa Fe 77 689 darabos eredményével a legkelendőbb terepjáró volt Dél-Koreában, a személyautók között pedig a hatodik helyen végzett. Ez utóbbi kategória élén a Hyundai zászlóshajójának tekinthető Sonata áll, amelyből tavaly 108 014 darabot értékesítettek Koreában.  


Az új változat legjelentősebb fejlesztése a biztonsági színvonal javítása. Az elődmodell az IIHS legutóbbi, áprilisban nyilvánosságra hozott töréstesztjének kis átfedéses ütközési tesztjén „marginális” eredményt ért el, amely a harmadik legalacsonyabb kategória.


„A Genesis és a Tucson szintjére fejlesztettük a terepjáró vázszerkezetének keménységét, amely így kiállja az erősebb törésteszteket is” – mondta Kwan-sik Hwang, a Hyundai Motor szóvivője. „A változtatások miatt az új modell 30-50 kilóval nehezebb, mint a 2015-ös változat.”


Kívülről az autó új fényszóróiról, első lökhárítójáról, újratervezett nappali menetfényéről lehet leginkább felismerni, míg hátul szintén változott a lökhárító, új betétek kerültek a hátsó lámpába, de az új modellévre három új színárnyalatból és többféle új formájú könnyűfém kerekek közül lehet választani.  


Az autógyártó a szerkezet javítása mellett az ütközés erejétől függően kinyíló légzsákokkal, illetve automata vészfékrendszerrel is kiegészítette a felszereltséget, amely az autó előtt kialakult veszélyhelyzetben lép működésbe. Mostantól a felszereltség része lehet a holttérfigyelő-rendszer, 360 fokos parkolórendszer, valamint a koreai terepjárók között elsőként a Santa Fe kapott 1 megapixeles tolatókamerát. Az új autó emellett dinamikus fényszórórendszerrel is rendelhető, amely a kormány állásszögének megfelelően fordítja el a fényszórókat.


A terepjáró továbbra is egy 2,0 és egy 2,2 literes dízelmotorral készül, de az előd és a korábbi kémfotók alapján biztosra vehető, hogy az autó exportpiacain benzines erőforrásokkal is rendelhető lesz az autó. Az ötféle felszereltségben rendelhető újdonság alapváltozata továbbra is 25 356 dollárnak megfelelő wonért kapható. „A kétliteres alapmodell árát nem változtattuk meg, habár jelentősen bővült az autó biztonsági és kényelmi szintje” – tette hozzá Hwang. Tekintettel arra, hogy más autógyártók Euro 6-os új modelljeinek ára emelkedett, árpolitikánk segíthet abban, hogy több vevő válassza az új Santa Fét és erősítse a márkát a terepjárók piacán.”


A vállalat abban reménykedik, idén legalább annyi Santa Fe kel el Dél-Koreában, mint tavaly, azaz nagyjából 78 ezer darab. A Hyundai tervei között nemsokára bemutatja a teljesen új Elantra generációt és az új Equust, amelyekkel együtt piaci részesedését szeretnék 40 százalék fölé emelni. „Az év vége előtt szinte minden fontos modellünk megújul” – mondta a Hyundai szóvivője.

Forrás: http://koreajoongangdaily.joins.comthekoreancarblog.comchosun.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei