Máris frissítést kap a Hyundai i20?


Ráncfelvarrást kaphat a Hyundai második generációs i20 modellje, ami azért szokatlan, mert a típus még egy éves sincs.

Alighogy tavaly ősszel a Párizsi Autószalonon a Hyundai bemutatta vadonatúj, második generációs i20-as modelljét, most újabb álcázott tesztpéldányok jelentek meg a koreai márka európai fejlesztőközpontjának környékén. Ezek alapján úgy tűnik, a márka a következő hónapokban egy továbbfejlesztett kisautót készül bemutatni a nagyközönségnek.   


A fényképeken látható prototípus oldala és hátulja teljesen csupasz, nem fedi semmilyen álcázás, de elöl teljesen beburkolták. Ez arra utal, hogy a módosítások elsősorban az autó első kialakítását érintik majd. Nem sokat látni az átalakuló orrészből, de a hűtőmaszk kialakítása arra enged következtetni, hogy az új változat a nemrég leleplezett i20 Coupe formáit örökli majd.


Az eddigi, méhsejt mintázatú hűtőmaszk legalábbis eltűnt a tesztpéldányról, helyette jól láthatóak a Coupén megjelent hangsúlyosabb vízszintes pálcák, viszont a hűtőmaszk alakja továbbra is megtartani látszik az eddig megszokott trapézformát. Ugyan a prototípuson teljesen fedve van, ha valóban a Coupéra hasonlít az ötajtós, akkor a fényszórók alatti ködlámpák is átalakulhatnak, az eddigi téglalap alakú átadja helyét egy L formájúnak. 


A belső térről ugyan nem készültek fotók, de a szemtanúk elmondása szerint néhány változtatás az utastérben, a műszeregységben is lesz. Könnyen lehet, hogy az új frontrész egy külön felszereltséget, esetleg a közelgő turbómotorok bevezetését készíti elő.


A Hyundai ugyanis már tavaly, a Párizsi Szalonon bejelentette, hogy 2015 második felétől egy vadonatúj, 1,0 literes T-GDI erőforrással gyarapszik az i20 motorkínálata. Az új motor pedig 120 lóerős csúcsteljesítményével egyértelműen a kínálat legerősebb tagja lesz, így akár egy teljesen különálló karaktert is megérdemelhet ez a verzió.    

Forrás: autoblog.it

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei