Hyundai pápamobilt kapott a pápa


Ferenc pápa mostantól már nemcsak Dél-Koreába látogatva utazhat Hyundai modellben, a Vatikán ugyanis egy különleges Santa Fé modellt vásárolt számára.

Ferenc pápa tavaly augusztusban koreai látogatásakor a Hyundai csoport biztosította járművekkel közlekedett, a reptérről egy Kia Soul vitte be a városba, míg további hivatalos programjain egy különlegesen átalakított, nyitott Kia Carnivalban és egy Hyundai Santa Fében utazott.  


A helyzettel tisztában lévő források szerint a pápával akkor is együtt utazó biztonsági szolgálatnak megtetszett a Hyundai keskenyebb karosszériája, mivel így a testőrök akkor is a jármű mellett maradhattak, amikor az autó szűk íven kanyarodik, vagy csak egy keskeny sáv áll rendelkezésre.


A Vatikán által megrendelt új, fehér színű Hyundai Santa Fe 2,2 CRDi modell Ferenc pápa múlt szerdai szokásos heti audienciáján mutatkozott be a közönségnek. Az új pápamobil alacsonyabb felépítésű, mint a korábbiak, amelyek nagyobb hasmagassággal vagy emelt ülésekkel rendelkeztek azért, hogy az összegyűlt tömeg jobban ráláthasson a hátul ülő pápára. Az autóban a két első ülés mögött három hátsó ülést helyeztek el, ahol az oldalajtót egy összecsukható lépcsővel látták el.


A világ autógyártói már az első „modernkori” autó megjelenését követően, azaz 1909 óta adományoznak luxusfelszereltségű járműveket a Vatikánnak. A Santa Fe az első rendelésre készült, nyitott tetejű Hyundai a pápa garázsában, ahol eddig elsősorban Mercedes-Benz modelleket használtak.


Emlékezetes, hogy a Hyundai korábban április elsejei tréfaként 2009-ben legkisebb, takarékos i10 modelljéből épített már hasonló autót, amely teljesen úgy nézett ki, mint egy valódi pápamobil. Erre utalt az autó angol rendszáma is: V47ICAN.

Forrás: ncronline.org

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei