Százezren a Hyundai digitális kereskedésében


Csupán hat hónappal megnyitása után idén május közepéig már több mint százezer érdeklődő látogatott a „Rockar Hyundai” digitális márkakereskedésébe, amely a londoni Kent’s Buewater bevásárlóközpontban hoztak létre.

A Rockar Hyundai kereskedésbe egyetlen szombaton jóval többen látogatnak el, mint egy átlagos márkaképviselethez egy egész év alatt. Emellett a www.rockar.com honlapra 78 ezernél is többen kattintottak annak 2014 novemberi megnyitása óta.


Az Egyesült Királyság autópiaca 2,47 millió eladott új gépkocsival tízéves csúcsra jutott. Ez a Rockar Hyundai különleges adottságaival kombinálva sikerre vitte a koncepciót. A Rockar Hyundai ugyanis teljesen új kapcsolatot teremt az emberekkel és az autóvásárlással. Szokatlan módon a vásárló akár az ügylet teljes egészét online módon is, de a Rockar kereskedésben is elintézheti. A Rockar egy olyan valódi vásárlóközpontú élményt nyújt az ügyfelek számára, ahol egyetlen gombnyomással szabadon kereshetnek, tesztvezetést foglalhatnak, értékesíthetik régebbi autójukat és megvásárolhatják új Hyundai modelljüket. A Rockar árpolitikája mindig átlátható és versenyképes, amely vonzó azon vásárlók számára, akik nem akarnak alkudozni a legjobb árért és az egész vásárlási folyamatot akár öt perc alatt befejezhetik.   


Azon ügyfelek számára, akiknek szükségük van tanácsadásra a vásárlás előtt, a Rockar Hyundai „angyali” csapata segít. Ők ugyanis nem jutalékért dolgozó értékesítők, hanem termékszakértők, akik tanácsot adnak és segédkezet nyújtanak – amennyiben a vásárlónak szüksége van erre.


„Nagyon örülünk annak, hogy a Rocakr Hyundai ilyen sikeres rajtot vett” – mondta Tony Whitehorn, a Hyundai Motor UK elnök-vezérigazgatója. „Ez az innovatív kereskedés felveszi a versenyt a meglévő hagyományos autóipari beállítottsággal, mert oda viszi a terméket, ahol a vásárló van. Ezzel együtt növeli a márkára irányuló figyelmet és felhívja a figyelmet azok számára is, akik nem azért látogattak el a Bluewater áruházba, hogy autót vegyenek.”


„A Rockar azt a prekoncepciót cáfolja meg, hogy milyennek kell lennie egy autóeladásnak s egy autóvásárlásnak” – mondja Simon Dixon, a Rockar alapítója és igazgatója. „Az átlagos autóvásárló életkora 57 év, ám az átlagos Rockar vásárló csak 37 éves. Ami szintén érdekes, hogy a Bluewater bevásárlóközpont vásárlóinak átlagosan 60 százaléka, míg a látogatók 54 százaléka nő – ami a Rockar kulcsfontosságú tényezője. A márkaváltási arány is lenyűgöző, hiszen a vásárlóink 95 százalékának nem volt még Hyundai autója. Ha a Rockar eddigi sikerét nézzük, tisztán látszik, hogy az autóvásárlás történelmi megközelítésének megváltoztatása jövőbemutató.”


Az autóvásárlás új megközelítésének sikeressége az üzlet egészére kiterjed, többek között a tesztvezetésre is. A Rockara „YouDrive” szolgáltatásának köszönhetően az ügyfél kényelmesen, egy gombnyomással foglalhat időpontot a 25 tesztautó valamelyikére. A legnagyobb kényelem és elérhetőség érdekében a Bluewater parkolójában egy elkülönített részen helyezkedik el a Rockar „YouDrive” tesztflottája, ahol az ügyfelek akár maguk is megejthetik a tesztutat. A tesztvezetők harmada azután vásárolt is a Rockar Hyundai márkakereskedésében.

Forrás: hyundaipressoffice.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei