Kisebb motorokat kap a Hyundai Sonata


A Hyundai Motor bejelentette, hogy a Sonata a hamarosan bemutatkozó 1,6-os turbómotorjával a modell 30 éves történetének legkisebb motorját kapja meg.

Az iparágban uralkodó méretcsökkentési trendnek megfelelően a Hyundai már fogadja a rendeléseket az 1,6 literes T-GDI benzinmotorral, valamint az 1,7 literes dízelmotorral felszerelt Sonata modellekre. A gyártó eredetileg csak augusztusban kívánta forgalomba hozni a két új változatot, de végül a mostani bemutató mellett döntöttek, hogy mielőbb felvegyék a harcot a konkurenciával.

„Annak érdekében, hogy megtartsuk jelenlegi 41 százalékos piaci részesedésünket az agresszíven terjeszkedő külföldi konkurenciával szemben, legalább 8 ezer Sonata modellt kell értékesítenünk havonta” – mondta a Hyundai Motor egyik anonimitást kérő képviselője. „A vezetőség így úgy döntött, hogy a koreai piacon is mielőbb bemutatják a modell kisebb motorral szerelt változatait – amelyeket az amerikai és kínai vásárlók már elfogadtak.”


A Hyundai Motor jelentős nyomás alatt van a külföldi gyártókkal szemben. Az egykor 80 százalék feletti piaci részesedéssel rendelkező Hyundai csoport idén januárban már csak a piac 65 százalékát tudhatta magáénak.

A Hyundai reményei szerint az új Sonata továbbfejlesztett teljesítménye visszahódítja a vásárlókat. Az új T-GDI erőforrás ugyan 400 köbcentivel kisebb a jelenlegi 2,0 literes változatnál, teljesítménye mégis 177 lóerő a korábbi 168-al szemben. Az új modell 7,8 másodperc alatt éri el a százas tempót, míg a 2,0 literes csak 11,9 másodperc alatt futja meg ugyanezt. A fogyasztás szintén jelentősen csökkent, amely a Hyundai által fejlesztett új, hétfokozatú duplakuplungos automataváltónak köszönhető. Az új Sonata 7,7-7,8 litert fogyaszt száz kilométeren, amely jelentős előrelépés a mostani 8,3 literes eredményéhez képest.

A jobb menetteljesítmények által a Sonata a Hyundai reményei szerint felkeltheti a 20-as, 30-as korosztály figyelmét. „Az új 1,6-os turbós változatot elsősorban a fiatalabb vásárlóközönségnek szánjuk” – mondta a Hyundai egyik belföldi értékesítéséért felelős képviselője. „A Sonata az elmúlt 30 évben középkategóriás vagy nagyautóként került pozícionálásra, így az utolsó pillanatig heves vita volt a vállalaton belül arról, hogy ezt a modellt bevezessük-e és a pozícionálást felborítsuk.”


Hasonló változtatásokat hajtottak végre más koreai autógyártók is, amelyek kisebb modelljeit 1 500 és 1 700 köbcenti közötti motorokkal szerelték fel. köztük a Renault-Samsung, amelynek zászlóshajóját, az SM5 modellt is kétféle változatban, egy 1,6-os turbós és egy 1,5-ös dízelmotorral árusítják.   

Az importmárkák is változtattak eddigi stratégiáikon, máris a fiatalabb vásárlókat vették célba saját kis motorral felszerelt modelljeikkel, míg korábban a nagyobb motorral felszerelt modelleket kínálták az idősebb korosztálynak.  

A Volkswagen a Passat 1,8 literes változatának tavalyi bemutatásával egyértelműen a fiatalabb generációt célozta meg, amelyből az év végéig 5 509 darabot adtak el Dél-Koreában, 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A Peugeot novemberben dobta piacra az 1,6-os dízelmotorral szerelt 508 Eco Turbo változatot.

A Koreai Autóipari Importőrök és Forgalmazók Egyesületének (KAIDA) információi szerint 2014-ben 196 359 autót hoztak be Dél-Koreába. Ennek 55 százaléka, 107 490 autót 2 literesnél kisebb erőforrás mozgatott.

„A vásárlásnál az üzemanyag-fogyasztás a legfontosabb, ezért a kisméretű motorok trendje folytatódik, ahogy környezeti problémák, így a széndioxid kibocsátás komoly aggályokat okoz” – mondja Dae-sung Yoon, a KAIDA vezetője.

Forrás: koreajoongangdaily.joins.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei